Paola Peretti: The Distance Between Me and the Cherry Tree

 

Nagyon régen vártam már, hogy belekezdhessek ebbe a könyvbe, mert, bevallom, mind a borítója, mind a története teljesen elvarázsolt engem első látásra. Molyon találtam meg annak idején a magyar fordítás adatlapját, és azonnal éreztem, hogy ez a könyv nekem kell. Megrendeltem hát, de sokáig (sajnos) csak gyönyörködni tudtam benne.

Most viszont eljött az ideje annak, hogy elolvassam, és be kell vallanom, nagyon vegyesek az érzelmeim.

De mindenek előtt kezdjük a történettel. Mafalda egy kilenc éves kislány aki egy érintett egy ritka szindrómában, ami a szeme épségére van romboló hatással. Nem tud mást, csak azt, hogy hat hónapon belül el fogja veszteni a szeme világát. Épp ezért vezet egy naplót, amiben kilistázza azokat a dolgokat, amikre nem lesz képes, miután elvesztette a látását, így szeretné azokat átélni, míg van lehetősége rá. A kislánynak van két nagyon jó barátja, Estella, az iskola gondnoka, és Filippo az évfolyamtársa, akik mindenben támogatják a kislányt.

Mindebből az ember valahol azt várja, hogy nehéz téma lesz ugyan, de érdekesen tálalva. Én legalábbis ezt vártam. És hellyel-közzel meg is kaptam. Mégis van néhány problémám az olvasottakkal. 
Első sorban az, hogy velem a szerző nem tudta teljes mértékben láttatni azt, amit Mafalda látott a világból, és ahogy látta azt. Kifejezetten zavart, hogy nem tudtam belőni, mit és mennyit lát a kislány. Mert amit az egyik oldalon tökéletesen látott, azt a következőn már nem, az arra rákövetkezőn pedig már megint. Szóval  nem volt következetes, és fokozatos a látásromlása. 
A másik, amit nem tudtam hová tenni, az az volt, hogy érzésem szerint a szerző nem mindig tudott megmaradni egy kilenc éves kislány karakterében. Hol idősebbnek, hol fiatalabbnak éreztem Mafaldát a könyvben leírt tényleges koránál a megnyilvánulásai miatt.
Gondolok itt például arra, hogy a zenéről, és a szélről igazi szuperlatívuszokban beszél az egyik fejezetben, hogy aztán két fejezettel később azon aggódjon, hogy teherbe esett, pedig csak gyomorrontása van, és végül levonja a következtetést, hogy akkor nem lehet terhes, ha nem mondja a másik félnek, hogy szereti.
Szóval igen, ezeket nem nagyon tudtam hová tenni.

Viszont a pozitív oldala a dolognak, hogy nagyon könnyen olvasható. És ezt nem csak úgy értem, hogy gördülékeny a történet, hanem nagyon jól meg van szerkesztve az egész könyv. A betűk mérete is éppen megfelelő, kényelmesen olvasható. És az illusztrációk is nagyon szépek.

Összességében nekem ez a könyv nekem egy könnyű, rövid idő alatt befejezhető olvasmány volt. Nem mondom, hogy kifejezetten ajánlom bárkinek, de ha hasonló olvasmányra vágytok, ez jó választás lehet.

Értékelés
5/4 - Remélem, nem egy könyves szerző marad az író. Megérdemelné, hogy esélyt kapjon arra, hogy kiforrja magát. Első könyvnek ez nem volt rossz egyáltalán.