Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella



Tény, ami tény. Sosem jeleskedtem novellaelemzésben, hogy egy teljes novelláskötetről ami 12 novellát, és egy előszót tartalmaz ne is beszéljek. Úgyhogy, kedves olvasók, öveket becsatolni, ugyanis itt, most igazi mesedélután/meseest fog következni.

Alapjáraton én inkább regény -, mint novellaolvasó voltam mindig is. Néhány hete kezdett bennem érlelődni a gondolat, hogy a nagy ívű, többszáz oldalas féltéglák mellett, vagy egy kis ideig azok helyett egy-egy novelláskötetet is be kellene iktatnom, úgyszolván pihenésképpen. Valami rövidre, és kevésbé szerteágazóra vágytam a végletekig leharcolt aggyal, és lélekkel. A bökkenő csak az volt, hogy a házi könyvtáram eléggé híján van mind novellásköteteknek, mind amúgy rövid és nem túl szerteágazó műveknek. Az a szerény mennyiség, ami van, pedig már minimum egyszer olvasott példány. Hiába szerettem őket egytől egyig, most valami újra vágytam.

Akkor jutott eszembe, hogy tavaly én erre a könyvre már szemet vetettem egy Ákos (az énekes) interjú kapcsán, és nagyon tetszett ez a Magvetős kiadás, csak tavaly a fogadalmam miatt nem kerülhetett a virtuális kosárba. Most viszont megvettem, és végre újra kedvet kaptam ahhoz, hogy elolvassam. Márquez stílusa amúgy nem volt ismeretlen számomra. A szerelem a kolera idején című regényét már évekkel ezelőtt olvastam, és szerettem.

Hangulatában ez a kötet is hasonló volt. Ugyanaz a mesélő hang szólt a fejemben, mint akkor. Köszönhetően ez valószínűleg a szerző mesteri előszavának, ami megalapozta az egész olvasmányélményt. A tieznkét novella egyébként tizenkét csodálatos helyre kalauzolt el, megismertetve velem tizenkét teljesen eltérő sorsot. Kiváltva belőlem érzelmek és gondolatok sokaságát.

Láttam ez alatt a tizenkét vándor novella alatt régit, és láttam újat. Néhol egyedül voltam a mesélővel, néha körülvettek minket társak, régi ismerettségek, barátok. Egyvalami azonban biztos. Ez a kötet megadta nekem azt a fajta csendes egyedüllétet, amire most az én fáradt agyam és lelkem nagyon-nagyon vágyakozik. 

Nem igazán tudom, hogyan is összegezhetném a fentebb leírakat. Talán röviden és tömören azt tudom mondani, hogy igazán jótékony hatású tud lenni, ha az ember olykor rövidprózát olvas. Akkor is, sőt igazán akkor, ha az egy cseppet abszurd. Nekem minden esetre felemelő volt, és bizonyos szempontból igazán gyógyító hatású. 

Értékelés
5/5 - Mindent megkaptam tőle, amit szerettem volna. 


Megjegyzések