Nobuhiro Watsuki: Rurouni Kensin Vol 13-16.

 

 The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕

Az eddigi legjobb négy kötet olvasásán vagyok túl ebben a mostani körben. Nem viccelek. Egy percre nem unatkoztam ezúttal, hanem inkább lebilincselt a történet. Az ábrázolás, a karakterek mozgatása, a fejlődés, amin végig mentek és a tény, hogy a mangaka rájött, hogy sokkal jobb az elszórt infók helyett egy oldalon összeszedni minden nem oda illő mondani valóját, mind nagyon feküdtek. Nagyon jó élmény volt, tényleg.

Igazából itt kvázi be is fejehetném az egész bejegyzést, de persze nem fogom. Nagy vonalakban ez a négy kötet arról szólt, hogy Kenshin, Sano, meg Saito hogy indul el Shishio rejtekhelye felé, hogy megvívják végre azt a már régen köszöbön álló nagy csatát. Míg ők oda vannak a hártamaradtak, Kaouru, Yahikko, Misao, Okina és a többi kiotoi Oniwabanshu az Aoi-ya fogadót védi Shishio Juppongatanáitól.

Minden résznek megvolt a maga nagy csatája, és a maga bölcsessége, tanítása, amit konzekvenciaként vontak le a szereplők. 
Az első nagy csata Sanoé volt Anjival. Nem volt egyszerű csata és Anji eredettörténete és abból fakadó motivációja is rettenetesen megrázó. Úgy szeretem, hogy Sano most már tényleg úgy gonolkodik, mint Kenshin, így ugyanazt a pozitivitást, ugyanazt a kiutat tudta megmutatni az ellenfelének, amit Kenshin maga tudott volna. 

Saito csatája Usuivel olyan meh. Látványos meg minden. Két tehetséges kardforgató csatája, de ennyi. Erkölcsi morál az annyira nagyon nincs benne. Hacsak nem megint Kenshin bölcsessége. Nem tudom, ezt Watsuki honnan a fenéből rángatta elő, de megtette, és én ennek nagyon de nagyon örülök. Remélem, megtartja ezt a jó szokását.

A 15. kötet az abszolút végletek kötete. Az elején sírtam a nevetéstől, aztán sírtam a meghatottságtól, aztán gombóc nőtt a tokomban Seta és Kenshin párbajától. Egyébként minden tiszteletem Yahikóé ebben a kötetben. A tűzrőlpattant kis fiúcska tényleg nem csak az idejét fecsérelte Kenshin közelében. Mi ez, ha nem tisztelet...? És Kenshin mestere. Úristen. Sosem gondoltam volna, hogy enynire szeretni fogom azt a karaktert, de tényleg óriási. Megvan benne minden, ami egy igazi tanítómesternek, egy igazán nagyszerű embernek kell. 

A 16. kötetet szintén sírással kezdtem. Seta eredettörténete, és Kenshin rá gyakorolt hatása megtette nálam a magáét. Aztán jött a Shishioval való csata. Nem mondom, Kenshin nem Kenshin lett volna, ha nem próbálja neki elmagyarázni a dolgokat. Sajnos Shishio agya nem óramű pontossággal működik, így mégis csak kemény harc lett a kimenetele. Aminek a sorozat eddigi legnagyobb cliffhangere lett a vége. Élve megnyúzom a mangakát, ha ennek is olyan kimenetele lesz, mint a törött sakabato fiaskónak. 

Összességében az eddigi legjobb négy kötet volt ez. Innentől remélem, már csak felfelé fog ívelni a dolog, és nem jönnek vissza a komoly hullámvölgyek. Ah, és igen, most hogy eddig a pontig eljutottam, ideje lenne újra néznem a 2. filmet, hogy kitakarítsam a fejemből a rendetlenséget, ami a sztori körül van.

Értékelés
5/5 - Igazán remek volt ez a négyes most.

This was the best four books in the entire series so far. I'm not even exaggerating. I haven't felt bored for a minute this time, on the contray, I was sitting on the edge of my seat the whole time, The storytelling, the characters, the developing they went through and the fact that the mangaka realized it's better if he keeps his trash talking on one page, instead of scattering it here and the throughout the story, all was major developement. So it really was a wonderful experience, reading these volumes.

And now my entry could end here, but it won't. Generally speaking these 4 volumes were about Kenshin, Sano and Saito fighting their ways to Shishio to fight that exact big duel. Menwhile the others, like Kaoru, Yahiko, Misao, Okina and the other Oniwabanshu staying at Aoi-ya, protecting the inn from Shishio's Juppongatana. 

There was a big fight in every volume, with its own moral and consequences and wisdom. The first big fight was the Sano vs Anji one. It was not an easy duel whatsoever and Anji's origin story and his motives were shaking me up. I seriously love that Sano thinks the exact same way as Kenshin at this point, so he could give the same positive energy the same poitive way to his opponent, what Kenshin could have given to him.

Saito's duel with Usui was kinda meh. It was perfect as it was, two talented swordsmen's duel but that was it. It did not really have any morals. Except for Kenshin's wisdom again. Man, I don't know where Warsuki draged it out from, but I hope he will keep it in this track. I'm so happy with this wise Kenshin, thank you very much.

Volume 15 was the two opposite end of the spectrum as it was. At the beginning I laughed so hard then I started to cry and fighting back that lump in my throat became very hard. All thanks to the Kenshin vs Seta duel. Anyways all my respect goes to Yahiko in this volume. Pretty lil' bastard didn't just waste his time around Kenshin. What is it, if not respect..? And Kensin's master, OMG. I wouldn't have thought I had loved this character so much. But he is lowkey everything I need in a good story. He has everything a teacher/master should have. He really is a great man. 

Volume 16 kicked off with a round of ugly-crying again. Seta's origin story and the impact Kenshin had on him messed me up quite hard. Then came his fight with Shishio. Kenshin wouldn't have been Kenshin if he hadn't tried the small-talk,  but Shishio is not an ordinary man. So it culminated with the inevitable huge fight, which ended with the biggest cliffhanger I have ever seen. I'm gonna skin the mangaka alive if it will be solved the same way as the broken sakabato fiasco. 

All in all this was the best 4 volumes so far, I hope it will keep this uphill tendency and won't crash back into serious quality issues again. Ah, and yes. Now that I reached this point in the manga, I should re watch the second LA movie to clear out all the mess from my head at last. 

Grades
5/5 - These four volumes really was great now.