Nobuhiro Watsuki: Rurouni Kenshin Vol. 25-28

 

The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕

Egy korszak zárult le most azzal, hogy becsuktam az utolsó kötetet. Nem mondom, hogy túl meghatározó volt. Nem mondom, hogy felejthetetlen olvasmány, ahogy azt sem, hogy előítéletektől mentesen vágtam volna neki annak idején. De neki vágtam, a végére értem, és a kettő között relatíve sok idő telt el. 

Az egész mangasorozat maga nagyon hullámzó teljesítényt produkált számomra. A sírásig meghatódós jeleneteken keresztül a középszerű, töltelék történetszálakon át a haragtól tombolós, könyvet kishíján a falhoz csapós kirohanásokig, mert nem bírtam elviselni vagy a mangaka vagy a történet bődületesen nagy baromságait. Viszont erre majd egy kicsit később visszatérek. Most viszont nézzük egyenként röviden az utolsó 4 rész tartalmát.

Vol 25. Na ez a kötet a meglepődések része volt. Yahiko hősies kiállása csak egy volt a sok közül. Egyre jobban kedveltem a gyereket így a történet vége felé, mert végre megtalálta a célját. És nem ő volt itt az egyetlen. Végre Kenshin is összeszedte magát, és egy fura idegennek köszönhetően rájött, miért nem tartozik igazán a Kitaszítottak Falujába, miért nem tudja elengedni a Sakabato-ját, és miért nem tud nemet mondani azoknak, akik bosszúállás helyett a segítségét kérik. Oké, ez az a fajta agyament magyarázat, amit még én is el tudok fogadni. A hősünk visszatért. Éljen!

Vol 26. A sztori ott folytatódik, ahol az előző abba maradt. Sano színre lép, és találkozik a családjával, akiktől gyerekkorában lelépett. Annak ellenére, hogy a húga kb meg se ismeri őt, egészen szép érzelmi játék játszódik le a családtagok között. Szerettem látni Sano családját, még, ha csak egy rövid időre is. Akkor is, ha a történet előmozdításában túl nagy szerephez nem jutottak. 
Ennek a résznek az egyértelmű nyertes jelenete viszont Kenshin álma Tomoéval. Az ő mosolyának köszönhetően Kenshin végre megbékél a saját sorsával, és megnyugszik, amennyire személyiségéből fakadóan erre képes. Nagyon megható az az álom. Az egyik kedvenc jelenetem az egész sorozatban. Bár kit akarok átverni? Yukishiro Tomoe minden tekintetben viszi nálam a prímet. 

Vol 27. Na, ennek a kötetnek nem igazán látom értelmét. Egy kis rétestészta nyújtás a nagy finálé előtt. A négy főbb férfi karakter (Saito, Sano, Aoshi és Yahiko) utolsó nagy villanása az igazi boss fight (Kenshin vs. Enishi) előtt. A négy ellenfél pedig Heishin négy testőre. Mert nagyképűségében drága Heishin persze nagyzolni szeretne. Kár, hogy nem jön be neki, de hát így járt. Cuki volt, ahogy közben Kenshin ott pihizgetett és Meguminak és Misaonak elemezgette az egyes csatákat. 😄

Vol 28. A nagy finálé. Persze, mindenki tudja, hogy lesz vége, meg azt is, hogy a kis csapatból csak Kenshin, Kaoru és Yahiko marad a dojoban. Az utolsó pár panel egyrészt megnevettetett (Yahiko nem túl kedves párbeszéde Kenjivel 😆), másrészt meghatott (Kenshin Sakabato-jának új gazdája). Szóval egészen ilyen édes-bús mellékzöngével tettem le az utolsó kötetet. Furcsa volt arra gondolni, hogy nem lesz több. 

Összességében egyáltalán nem bánom, hogy annak idején elkezdtem olvasni a mangákat, de, ezt be kell vallanom, azt sem, hogy most az egésznek a végére értem. Nem rossz történet, de nálam az oly' sokak által megtapasztalt katarzis elmaradt. Olyan, mintha egy hosszú utat tettem volna meg ezzel a kis csapattal, és most kénytelen lennék elköszönni tőlük. 

Amit nem fogok elfelejteni azok a Tomoe részek. Azok nagyon mélyen megmaradtak bennem, mangában, filmben egyaránt. Ahogy azt is örömmel láttam, hogy manga és film esetenként a legutolsó szóig szinkronban volt egymással. Ezek után egészen kíváncsi vagyok, mit fog nekünk hozni az új anime feldolgozás...

Értékelés
5/? - Nem tudom számszerűen értékelni az egész sorozatot. Ahhoz túl hosszú volt, színvonalban túl hullámzó és túl szerteágazó.

Extra kedvcsináló

🎬 A beharangozott anime első előzetese

An era has ended now that I closed the last volume of Rurouni Kenshin. I won't say it is a must read. I won't say it is unforgettable. I won't say I started it without preconceptions back then. But I stared it, and now it ended. And between the two time stamps relatively long period of time passed. 

The quality of the whole manga series was quite uneven for me. There were times I cried because I was so deeply moved. There were times I felt a bit bored because of the filler episodes. And there were times I was indesribably angry because I couldn't handle the idiocy of the story. Let's check back on this a bit later though. First, let's see the last four volumes quickly.

Vol 25. This was the volume of great surprises. Yahiko's storyline was one of the many. I started to like the kid more and more with every passing volume because he had found his aim, his own answer and had grown up to it. Thank God Kenshin also pulled himself together. Thanks to a weird stranger he figured out why he couldn't put his Sakabato down, why he couldn't say no when someone asked for his help. Not for revenge. For help. And okay, this is that kind of madness even I can accept and kinda-sorta appreciate. We got our main character back! Yay!

Vol 26. The story continues from where we left it off in Vol 25. Sano is back on the stage. And he meets his family from who he escaped when he was a child. Despite the fact, they don't even recognize Sano, a very beautiful scene blooms among the family members, full of emotions. I liked this family, even though they didn't help at all to move the story forward.
The winner scene of this volume is Kenshin's dream with Tomoe. Thanks to her smile, Kenshin finally finds peace and calms down as much as he can considering his personality. That dream really was a tearjerker. One of my favourite scenes in the whole story. But who am I kidding? Yukishiro Tomoe was, is and will always be my #1 RuroKen character,

Vol 27. One of the most meaningless volumes. Just a bit of a filler before the grand finale. The last big moments of the four sidekick men (Saito, Sano, Aoshi and Yahiko) before the big boss fight (Kenshin vs. Enishi). The four enemies are Heishin's four bodyguards, Because of course Mr. "If I am not, than who else" wants to show who he is. Pitty he needs to run away. By the way it was cute how Kenshin commented the fights to Megumi and Misao while relaxing on the side line. 😄

Vol 28. The grand finale. I assume everyone knows how the series ends. On one hand the last panels made me laugh (Yahiko not so nice conversation with Kenji😆), on the other hand they made me pretty deeply moved (the new owner of Kenshin's Sakabato). So it was a  pretty sweet-sad feeling when I put down the last volume. It was weird to think about there will be no more. 

All in all I don't regret at all that I started to read the series, but I don't mind it to end either. It's not a bad story but for me it was far from cathartic. It was like I went on a long journey with this little team and now I had to say goodbye to them. 

There is one thing though I won't forget. The Tomoe parts. Those parts, or more like that character deeply touched me both in the manga and in the movie. I'm glad to see the two followed each other nicely. That's why I'm curious to know what the new anime series will be like...

Grades

5/? - I can't give a single number to the whole series. It was too long, to uneven in quality and too much to sum it up with one single nmber.

Extra extra

🎬 Take a peak at the official teaser trailer of the new animation project you can find it up there in the Hungarian part. 

Let me put this picture here once more.

Arimura Kasumi as Yukishiro Tomoe

My all time favourite RuroKen character