Itt az ideje, hogy értékeljem az újabb kalandomat az óramágusok világában. Bevallom, ez a történet nagyon döcögősen indult nekem, és ennek legfőbb oka az Ognev család újbóli középpontba kerülése. Egyszerűen kiráz a hideg nem csak az apától, meg a két testvértől, hanem Ellen Mortinov és Mark karakterétől is. Ez a kompánia erősen rányomta a bélyegét a történet elejére, és sajnos visszahozta az első kötet hibáit is.
Attól a pillanattól fogva viszont, hogy Vasilisa története újra egybe fonódik a barátaiéval, azonnal emészthetőbbé, sőt érdekessé válik a történet. Újra olyanná, ami tele van csavarokkal, és fordulópontokkal. Nem csak a történet alakulásában van ez így, hanem a szereplőket összekötő érzelmekében is, Hullámhegyek, hullámvölgyek mindenhol tapasztalhatók. Félreértés, harag, szeretet és törődés mind megtalálható ebben a könyvben.
A töténet halad előre szépen a maga logikus medrében. Arról nincs is nagyon mit mesélnem. Fokozatosan lépcsőről lépcsőre bontakozik ki a mese, a könyvek végén olyan mértékű függővéggel, hogy az ember azonnal olvasni szeretné a következő részt.
A karakterek viszont továbbra is túl sarkítottak. Nincs egyiküknek sem rétegelt személyisége, maximum egy kidomborított jó vagy rossz jellemvonása, ami köré az egész karakter épül. A gyerekek közül talán Fesh az egyetlen kivétel, aki rettenetesen jól képes a bolondját járatni az olvasóval. A felnőttek közül pedig ugyanez vonatkozik idősebb Nortonra. Sok mindent fel lehet hozni a karakter ellen, mert amúgy tényleg rettenetesen idegesítő, de azt nem lehet rá mondani, hogy a szándékai könnyen megfejthetők.
Mindezek ellenére ez a könyvsorozat még mindig egy könnyű, de élvezetes fantasy, ami nem akar világokat megváltani, egyszerűen az a célja, talán, hogy a maga teremtette világban jól érezze magát az olvasó. És őszintén... Ha nem kapunk egyszerre túl sokat az Ognev családból, és nem túl tömény egyszerre az antagonisták folytonos szurkálódása, és a főszereplőnk olykor idegbajos természete, akkor a történet képes is ezt a szintet hozni.
Ha valaki kedvelte az előző köteteket, az ezt is szeretni fogja szerintem, amint túljut úgy az első 5-6 fejezeten. Én személy szerint alig várom, hogy megtudjam, hogy folytatódik a történet.
Értékelés
5/4 - Az eleje sajnos sokat levett az élvezhetőségéből.
Megjegyzések