The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕
Tulajdonképpen én első sorban arra voltam kíváncsi, hogy ugyanúgy látom-e ezt a könyvet, mint 8 éve, mikor egy 9 oldalas esszét kanyarítottam belőle az egyik egyetemi kurzusomra. Nos, azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem ugyanazt láttam most. Magamon őszintén szólva nem érzek akkora változást felfogásban, annak ellenére, hogy tudom, hogy nagyon-nagyon sokat változtam az eltelt időben, nem biztos, hogy előnyömre. Sok pozitív tulajdonságomat hagytam magam mögött az évek során. Keserűbb lettem, a kíváncsi természetem nagy része valahol félúton hátra maardt. A lelkesedésem szintúgy. Ami pedig a legborzasztóbb, hogy nevettetni ugyan még tudok, de én magam elfelejtettem nevetni. Ez pedig nagy mértékben kihatott az empátiámra. Ezt az amúgy magamtól alig érzékelhető változást dörgölte az orrom alá a könyv.
Ugyanis 8 évvel ezelőtt sokkkal objektívebben láttam a történetet, mint ma. Akkoriban még igyekeztem megérteni Evát, és Franklint, igyekeztem mentséget találni számukra az életük tragédiáinak okai között. Nem mondom, hogy Kevint, vagy Celiát hibáztattam, volna mindazért, ami történt. Nem. Viszont megpróbáltam megérteni a másik oldalt is.
Most, mikor újraolvastam a történetet úgy, hogy tudtam, mi lesz a vége, és tudtam fókuszálni at apróságokra, folyamatosan az kattogott a fejemben, hogy a szülők hogy nem képesek látni, hogy a gyerekeknek nem arra van szükségük, amire szerintük szükségük van, és adnak nekik. Kevinnek nem majomszeretet kell, se nem merev elutasítás, hanem megértés. Sajnálatos, hogy a tulajdon szülei voltak képtelenek arra, hogy megadják neki, amire tényleg szüksége volt. Celia ugyanez, csak megfordítva. Számára az anyja ad majom szeretetet és az apja utasítja el. Nem csoda, hogy lelkileg roncsok lettek a gyerekek. Hiszen egymásban sem találták meg azt, aki jól tudná szeretni őket.Ami szerintem kétségbe ejtő.
A történet egyébként Eva férjének írt leveleiből áll, amiket arra használ, hogy megbírkózzon magában a történtekkel. Őszintén az az önfényezés, a hibák be nem ismerése, ami azokban a levelekben áll, nem tudták számomra kedvelhető karakterré tenni Evát. Kevinnek és Franklinnek igaza volt abban, hogy Eva bárkit inkább besározna, és kliáltana ki bűnbaknak, minthogy a saját hibáival szembe nézzen. Nem ítélem el érte, ha így könnyebb volt neki, mégis máshogy látom őt, mint annak idején.
Annak köszönhetően, hogy Eva karaktere elhidegült tőlem, sokkal jobban meg tudtam érteni Kevint. Nem mondom, hogy meg kell paskolni a vállát azért, amit tett. Mert a bűn attól még bűn marad, és nem is akármilyen, de a legvégén az ő keserves és megbánással teli könnyhullatásai sokkal jobban megérintettek, mint Eva mártír szülősége.
Ajánlani őszintén nem tudom, kinek ajánlhatnám ezt a könyvet. Ha valami oknál fogva a kezedbe veszed, és elolvasod, készülj fel arra, hogy egy érzelmileg megterhelő nagyon gyors hullámvasútra ülsz fel.
A kötet megjelent magyar nyelven Beszélnünk kell Kevinről címmel.
Értékelés
5/? - Mikor először olvastam 4.5 csillagot adtam rá Molyon. Ez után fogalmam sincs, hogyan érékelhetném.
I for one was curious to know if I see this novel the same way as I saw it 8 years ago, when I read it for the first time, and write a paper about it for one of my course at uni. Well, I have to say I see this story very differently now. Honestly I can't sense that huge of a change about my attitude since then, even if I know I have changed in many ways. Not necessarily in a good way. I became a lot bitter. I dropped a huge chunk of my courious personality somewhere along the way and I can't find my interest in many things. And the worst thing is, even though I can make other people laugh, I myself forgot how to laugh. And this fact has its effects on my empathy. And the book successfully rubbed these effects under my nose.
8 years ago I saw the story through much more objective lenses. Back then I tried to understand Eva and Franklin too. I tried to find a reason a safety net for them, to understand their attitude and behaviour. I didn't blame Kevin or Celia for everything but I did try to understand the other side.
This time I knew what would be the endgame, and could focus on the tiny meaningful parts of the story. I just constantly thought about why the parents couldn't see, their way of love is not good for the children. They shouldn't have pampered them, they should have understood them. No wonder they ruined their own children mentally and emotionally. And they couldn't find the peace in their sibling love either. Which is very depressing.
The story contains some letters. Eva wrote them to her husband, Franklin, and used them as coping strategies. Honestly her egosism and the fact that she can't accept that she is not perfect didn't make her likeable in my eyes. Kevin and Franklin were right. She always had to put the blame on others. Anyboy really, because she just couldn't face her own flaws. I kind of understand why it was easier this way for her, but still I see her in a different way now than I did back then.
With me kinda turning the cold shoulder towards Eva, Kevin stepped into the light of my attention, and I understood his feelings better this time. I won't praise him, and pat his head because of what he did. Crime is crime, and this is very serious, but his honest, desperate tears at the end moved me much more than Eva's martyr parenthood.
Honestly I still don't know who I should recommend this book to. But if you pick it up, please, brace yourself. It will be an emotional, horribly fast drive.
Grades
5/? - When I read it in Hungarian I gave it 4 stars on Goodreads. After this experience I don't even know how to grade it.
Megjegyzések