Sokszor hangoztattam már, hogy a Nász és téboly az összes megjelent Ambrózy-kötet közül az egyik legnagyobb kedvencem. Ezt továbbra is fenntartom. Igaz, ami igaz, a Hullaházi skandalumot akkor fogom majd először olvasni, ha a sorozat újraolvasásában elérkezem az utolsó kötetig. Remélhetőleg még hónap végéig.
Hogy miért szeretem annyira ezt a könyvet, magam sem tudnám nyomós indokokkal alátámasztani. Valójában a báró az oka. Mert persze, az alap bonyodalom mindig is Emma elrablása és a mögötte meghúzódó aljas indokok voltak. Csakhogy az olvasó akarva akaratlan kényszert érez arra, hogy tudja, mi történt azon az éjszakán, mikor a báró elvesztette a bal karját, és ki az a szép kisasszony, akit hét év óta, úgy tűnik, folyamatosan gyáaszol.
Ez a kötet, pedig épp ezekre a kérdésekre ad választ, melyek épp annyira piszkálták az olvasó, mint kedvenc főhősnőnk, Mili csőrét. Ahogy azt Böszörményi Gyula zsenijétől megszokhattuk, a várt, remélt válaszokat egy mesterien megalkotott bűnűgy kellős közepében rejti el. Ezúttal egy zsarolás szerte futó, szorító indái közé, mely arra kényszeríti párosunkat, hogy akaratuktól nem teljesen függetlenül (bár ezt a saját jószántukból be nem vallanák addig, míg egy harmadik fél nem szembesíti őket érzelmeikkel) egybe keljenek.
Az oltárhoz vezető utat azonban valóban bizarr gyilkosságok sora kíséri végig, és, ha ez nem lenne elég, nem sokkal az esküvő után a bárónak nyoma vész. Mili pedig éppen a tőle tanult eszközökkel ered a nyomába. Az út végén pedig ott várja őket a történetet lezárni hivatott nagy megmérettetés.
Mint azt az előző kötetekben megszokhattuk, ez a történet sem szakít azzal, hogy két szálat mozgasson párhuzamosan. Míg az egyikben párosunk fent felvázolt kalandjait követhetjük nyomon lépésről-lépésre, addig a másikban első kézből látjuk Richárd múltját, megismerkedését, kapcsolatát egykori szerelmével. Bevallom, most olvastam a kötetet másodjára, de még mindig nyomasztóan hatott rám ennek a kedvelt, sőt szeretett karakternek a lealacsonyodása. Hiába tudtam, hogy minden jóra fordul a végén. Valamint, hogy ezt az időszakot is szükséges ismerni ahhoz, hogy a múlt és jelen szálai a végén szépen egymásba fussanak valamilyen módon.
Az epilógus pedig... Igen, tudom, sokan fújnak rá a kurta-furcsa két szavas lezárás miatt, de abban a két szóban minden benne van, aminek benne kell lennie. Szerintem.
Én személy szerint ezt a kötetet is szívből ajánlom mindenkinek. Lassan az út végéhez közeledünk, az időnk, amit a párosunkkal tölthetünk immár elég szűkre szabott. De ez nem akadályoz meg abban, hogy várakozással nézzek a következő - Márika nyomozását taglaló - kötet elé.
Értékelés
5/5* - Szeretem kötet.
Megjegyzések