Böszörményi Gyula: Szer'usz világ (Ambrózy báró esetei 5.)






A soron következő Ambrózy-kaland reklamírozó szövege nyugodtan lehetne a felkiáltás, miszerint az ifiasszony kisbáróné komornája nyomozásba kezd! Bizony, ebben a kötetben Márika szabadszájú, széllelbélelt, mégis a végletekig hűséges és rendkívül okos személye kerül, méghozzá önként egy igen veszélyes ügy legközepébe. 

A kor leghíresebb detektívje a Nász és téboly végén bekövetkezett események eredményeként a kórházban, majd később az Ambrózy villában lábadozik, míg ifjú hitvese gyilkosság alapos gyanújával előbb vizsgálati fogságban, majd börtönben tölti a napjait, bár azt nem mondhatnánk, hogy tétlenül. Hiszen rabtársával folytatott beszélgetései nyomán egy gyilkossági ügynek még így bezárva is a végre jár.

Mindeközben Márika hazatér a Tabánba, sőt, lemerül a székesfőváros legmélyebb bugyraiba, folytonos veszélynek téve ki saját életét, hogy az úrnője és annak férje nevét tisztára mossa.

Számomra egy kissé kétélű volt ez a történet. Tessék ezt a lehető legjobb értelemben venni. Nagyon szerettem Márika módszereit, és azt a bátorságot, amit végig, még a legválságosabb pillanatban is tanúsított. Viszont kár tagadnom, hogy a vége felé arra döbbentem rá, hogy hiányoznak a kedvelt karakterek, akik eddig Mili oldalához voltak ragadva mint valami pióca. 

A köteten egyértelműen érezhető, hogy már nem az eredetileg tervezett történetszálakhoz kapcsolódik, hanem egy utólag fogant ötlet a folytatáshoz. Nem tudhatom biztosan, hogy valóban ez-e a helyzet, de bennem ezt az érzést kelti. Persze ez nem azt jelenti, hogy minőségi romlás tapasztalható a történetben. Isten ments! Csak egy kicsit elmozdult a fókusz. Amin, Márika közkedveltségét tekintve, nem is csodálkozom. Ez volt a cél, kivetnivaló nincs benne, pusztán tény.

Aki az eddigi történeteket kedvelte, az ebben sem fog csalódni. Lévén ez a rész is hozza a sorozat minden kötetére jellemző sajátosságokat. Hozza azt a bájos légkört - azt hiszem, ezt a kifejezést kerestem végig -, amit az eddigi részekre is annyira jellemző volt, és ami, szerintem, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyien és ennyire megszeressék ezt a könyvsorozatot.

Értékelés
5/5 - Minden szócséplésem ellenére ezt a kötetet is nagyon szerettem. Valóban üdítő és bájos volt a maga nemében.

Megjegyzések