Megint csak mozgalmas négyszáz oldalon vagyunk túl a történetben. Annyi minden történt itt, hogy fel sem tudom fogni. Mégsem voltam teljesen elégedett ezzel a kötettel. Ezt így már az elején le kell szögeznem. Az értékelés során ki fogok térni mindenre. Ugyanis nem kell félni, voltak a könyvben olyan részek, momentumok is, amelyek elképesztően jól ültek. De kezdjük az elején.
Talán még emlékeztek, hogy a második kötet vége annyira felhúzott, hogy muszáj voltam kivárni, míg kijön a teljes sorozat angolul, hogy folytatni tudjam a történetet, mert ép ésszel nem viseltem volna el még egy olyan cliffhangert. Kinyitva ezt a könyvet, csalódottan vettem tudomásul, hogy a történet nem a jelenben folytatódik. Attól függetlenül, hogy a Xuanwu barlangja egy ikonikus rész, én valahogy ezekben a múltban történt részekben nem tudtam annyira elveszni, mint az első két kötet egészében. Sajnáltam, és hiányzott az érzés. Nem is tudom, valójában mi többet vagy mi mást vártam tőle, mikor a kezdetek kezdetétől tisztában vagyok vele, hogy Wei Ying életének alakulásáért a szerencsétlan véletlenek, és az önfeláldozás a felelősek. Talán ezért is volt nehéz az első fejezeteket olvasni.
Az viszont még a történet legelején, még a Wen klán és a szörnybarlang előtt, egészen megdöbbentett, hogy ebben a részben amellett, hogy Wei Ying-ért majd' meghasadt a szívem, mennyire tudtam azonosulni Jiang Cheng-gel, majd később valójában Yanlival is. Ezeket a gyerekeket nem szerették, vagy ha szerették is, akkor semmiképpen nem jól. Engem pedig ez nagyon elszomorított. Éppen azért, mert tudom, mennyire fájdalmas az, ha nem szeretik jól az embert, és, ha hiába küzd, mert a másik fél, vagy felek nem tudja, vagy tudják, hogy kell az adott személyt jól szeretni. Mindkét részről óriási munka, amire van, aki sajnálja az energiát.
És innentől csak sötétebb, nyomasztóbb lett a könyv világa. A Burial Mounds-on eltöltött hónapok, Wei Ying első lépései a démoni kultiváció ösvényén. Szívszaggatóak voltak, pláne úgy, hogy ezen a ponton még senkinek nem világos, hogy miért (ha nem ismeri a történetet egy másik adaptációból). A csoda ebben a részben az, hogy ezen a ponton még a Yunmeng trió közötti testvéri kötelék megmarad. Érdekes volt az utolsó jelenetek egyikében azt látni, hogy a múltból még régebbi múltra lépünk vissza, abba az időbe, mikor Wei Ying a Jiang klán oltalmába kerül. Azt hiszem, jó, hogy itt szakadt félbe a történet, mert talán a gyerek Wei Ying elhagyatottsága, magánya volt az, amit úgy ki lehetett bírni ebben a könyvben, hogy az emberben nem szakad el véglegesen valami.
Egyetlen fejezet volt a könyvben, ami a jelenben játszódott, de az nagyjából olyan volt, mint valami balzsam a nyílt sebre. Wangji visszaviszi Wuxian-t Felhőzugba, és Lan Xichen ezt még engedi is neki? Oh heck, yes! Tudtam értékelni, a párhuzamot, ami mentén megértjük, hogy Xichen milyen módon bízik meg Jin Guangyao-ban. Külön értékeltem, hogy érzékeltetve van, hogy ez a bizalom nem azt jelenti, hogy nem hiszi el Wei Ying-nek azt, amit állít, csak saját maga kell, hogy bizonyítékot találjon rá. Legalábbis vagy ő vagy az öccse. Belegondolva azt is értem, hogy miért küldi a párosunkat vissza a Burial Mounds-hoz, ahol aztán persze megint kitör a pokol, ahogy megszokhattuk. Wangji viszont továbbra is egyértelműen kinyilatkoztatja ki mellett áll sziládan a lojalitása. Ez pedig a történet egyik, ha nem a legszebb momentuma.
És, ha már itt tartunk. Nem hagyhatom ki, mennyire hiányzott részeg Wangji humor faktora az egészből. Belátom, hogy a történet alakulása nem engedett meg egy ilyen jelenetet, de akkor is. Azt sem mondhatom azonban, hogy nem lettünk kárpótolva. Mind a múltban, mind a jelenben történtek események, amik felértek azzal, ami kimaradt. Bár én a mai napig azt mondom, hogy Wei Ying bekötött szemmel a szantálfa jellegzetes illatáról is felismerhette volna azt a valakit. De mit is várok tőle, mikor még a saját gondolataival sincs tisztában a lelkem... Kitérő off, de ezt muszáj volt megemlítenem.
Összességében azt mondom, hogy itt kezdenek fel-fel tűnni dolgok, amik a feltételezett tökéletesség éléből lekoptatnak egy kicsit. Például a Wenek elleni Sunshot Campaign-t szívesen meg néztem volna részleteiben. Az a rövid, de hatásos szövetség Jiang Cheng és Lan Wangji között egy élénk színfolt volt a könyvben. Ugyanakkor még nem kezdek el hangosan panaszkodni, van még idő, hogy ezeket a rejtett potenciálokat kibontsa az író, hiszen még messze nem került ki minden a fényre. Remélem, a következő kötetekben szánt rá energiát.
Ugyanakkor a részrehajlásra nincs mentségem. Miért van az, hogy van itt jópár fontos női karakter, akik messze nincsenek eléggé kibontva? Gondolok itt például Jiang Yanli és Wen Qing párosára. Méltatlanul vannak mellőzve a férfi karakterekkel szemben. Értem én, hogy ez egy BL regény, de azért mégis csak. Fajsúlyos szereplők, többet érdemelnének ennél.
És akkor az ajánlás. Ha élvezted az első két részt, akkor ezt is fogod. De acélozd meg magad, mert sötét történetszálak jönnek. Innentől nem kifejezetten romantikus lelkületűeknek ajánlott a sztori.
A kötet megjelent magyar nyelven
A démoni kultiváció nagymestere 3. címmel
Értékelés
5/4 - Nem sikerült úgy elvesznem a történetben, ahogy eddig, de ez részben az én hibám. Mindentől függetlenül viszont úgy örülnék kicsit több, a jelenben játszódó jelenetnek.
Megjegyzések