Ez a borító, kikérem magamnak, az életem egyik legnagyobb átvágása! Hogy tehették meg velem azt, hogy a legdepresszívebb, legnehezebben feldolgozható könyvhöz illesztették a legszebb, legbékésebb borítót?! Pedig mikor annak idején Seven Seas először megmutatta, kiabálva lelkendeztem rajta és ízekre szedtem a kiterített borítót ahogy volt! A hozzá tartozó történet viszont... Nos, az annyira depresszív, hogy egy ponton le kellett tennem egy fél napra, míg erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy tovább tudjam olvasni. Emberek, soha senki ne tapasztajon meg annyire nyomasztó, restless, erőtlen, csak a falat bámulni van kedvem egy árva gondolat nélkül hangulatú délutánt. Rettenetes volt.
Oké, oké, nagy levegő. Legyunk objektívak. Mert amúgy, a sorozatos érzelmi megrázkódtatásokon kívül, vagy inkább azokkal együtt, egy csomó olyan dolog történt ebben a könyvben, amiről érdemes elgondolkodni. A múltbéli eseményeket teljes mértékben átszövi a "mi lett volna, ha" érzése.Wuxian testére, lelkére, elméjére egyre jobban visszaüt mindaz, amit a démoni kultiváció ösvényén elér. Direkt nem használom az elkövet szót, mert Wei Ying-et soha egy percre sem vezette rossz szándék. Ő igyekezett ott lenni, és segíteni azoknak, akiket a társadalom kivetett magából, anélkül, hogy esélyt adak volna nekik arra, hogy bizonyítsák az ártatlanságukat. Tény, hogy nagyon sok mindent tartott titokban mások érdekében, így mindenki félreértette a cselekedeteit. Mindenki elvakultan bántani akarta, csak mert valakit éppen mindig gyűlölni kell, tekintet nélkül arra, hogy valóban megérdemli-e. Wei Ying pedig csak védte magát, ameddig tudta. Ebből pedig sorra születtek a katasztrófák, ahogy egyre jobban csúszott ki a kezéből az irányítás. A legborzasztóbb pedig az volt, hogy ő észre sem vette, hogy teszi tönkre saját magát, annyira erős volt benne a vágy, hogy másokon segítsen. Köztük egy gyereken. Ah, mennyire édesek voltak A-Yuannal!
Mindeközben azonban a jelenben sem kifejezetten rózsás a helyzet. A Burial Mounds-ot ellepik az élő holtak, a kultivátorok nagy többségének oda a spirituális ereje. Kilátástalannak látszik az egész, és mégis... Mégis ezek azok a jelenetek, amiket akárhányszor el tudnék olvasni, meg tudnék nézni, mint a live action-ből kivágott jeleneteket. Ezekben a pillanatokban ott a biztonságérzet, a nem vagyok egyedül tudat. Elképesztő, milyen különbségeket generál ez a légkörben, a hangulatban. Éppen ezekért a meghitt pillanatokért szerettem a visszautat Lótuszrévbe. Főleg úgy, hogy ott aztán megint kitört a balhé, és elég súlyos igazságokra derült fény. Érdekes, hogy itt is visszajött, amit fentebb említettem. Valakit mindig utálni kell. Viszont az, hogy a gyűlölet egyik pillanatról a másikra egyik emberről a másikra irányítódik, megdöbbentett. Pedig nem kellett volna, hiszen sokszor van alkalmunk ezt tapasztalni a való életben is. Mégis. Megdöbbentő volt. Az különösképpen, hogy egy szemrebbenés nélkül vár mindenki segítséget az aktuális gonosz legyőzésében attól, akit eddig pellengérre állítottak. Kiakasztó. Morálisan kiakasztó.
Persze, voltak azért kellemes pillanatok is, mint már említettem. Az egyik ilyen egészen egyszerűen gyönyörű jelenet Wei Ying komfortérzete Wangji karjaiban. Elolvadtam. Jiang Cheng kiakadása, mielőtt Wen Ning elmondja neki az igazat, viszont meglepett. Féltékenységet véltem kiolvasni a viselkedéséből. Ez a koncepció pedig igen érdekes. Jiang Cheng féltékeny?! Nem mintha nem lenne rá oka. Két ilyen embert még nem láttam, mint Wangxian, akik ennyire ugyanazt akarják, mint a másik, anélkül, hogy egymás gondolatairól halvány lila segédfogalmuk lenne. Egyszerűen elbűvölő. Az utolsó fejezetről meg inkább ne is beszéljünk. Az volt a cseresznye a tortát díszítő hab tetején. Legyen elég annyi, hogy nem csak Wei Ying szereti nagyon részeg Wangjit.
Összességében ez egy lelkileg iszonyatosan megterheló kötet, nagyon sok gondolkodni valóval és egy egészen pontos rajzzal arról, ahogy a világ társadalmai, közösségei működnek. Tudtam, hogy nehéz lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire. Igaz, a végén felcsillan valamicske remény. Remélem, az utolsó kötetben most már igyekszünk majd tényleg a jóra koncentrálni.
Az előző kötet értékelőjében azt ajánlottam, hogy mindenki kösse fel azt a bizonyos alsóneműt. Remélem, duplán megcsomózta mindenki, mert nagyon erősen kell tartania magát annak, aki úgy dönt, folytatja a történetet.
A kötet megjelent magyar nyelven
A démoni kultiváció nagymestere 4 címmel
Értékelés
5/4 (?) - Valójában nem tudom, hogy értékelhetném. Nem volt átmenet a könyvben. Volt nagyon szomorú, és nagyon boldog rész. A két szélsőség. Felhívnám a figyelmet arra az 1-1 szóra, amivel jellemeztem az olvasottakat.
Megjegyzések