Alice Oseman: Solitaire

The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕

Trigger warning❕ A történetben központi szerepet kap a depressziós állapot és többször megjelenik halálközeli élményt okozó szituáció/öngyilkossági szándék. Ha tudod, hogy ezek a témák érzékenyen érintenek, kérlek, a saját felelősségedre olvass tovább/vedd a kezedbe a könyvet. Köszönöm❕

Több, mint egy éve már, hogy halogatom ezt a könyvet. Gyakorlatilag azóta tervezetm olvasni, mióta a Radio Silence-t befejeztem. Furcsa, de 2023-ba a az első négy Heartstopper kötet, és a sorozat két évada mellett valahogy nem fért be más Alice Oseman írás. A születésnapomat viszont szerettem volna az írónő egyik könyvével ünnepelni. Az ötödik Heartstopper kötetbe beleolvasva pedig kiderült, hogy ha 100%-ban szeretnék ott érteni mindent, akkor meg kell ismernem Tori Spring és Michael Holden történetét, úgyhogy belekezdtem. 

A történet, mint mondtam, ezúttal a Heartstopperből ismert és szeretett Charlie Spring nővére körül forog, ami iszonyú sok potenciált rejtett számomra magában alapból is. Először is azért, mert nagyon régen szerettem volna megismerni közelebbről Tori karakterét, meglátni mi van a gondoskodó, szerető nagy testvér lelkében. Kifejezetten vártam azt is, milyen lesz a környezetváltozás, hogy a Truham után most megismerhetem, milyenek a mindennapok a Higgs-ben. 

Nos, azt kell mondanom, kaotikusak. A történet szerint ugyanis egy magát Solitaire-nek, azaz Passziánsznak nevező banda diákcsínyeknek induló tréfákkal igyekszik borsot törni az iskola vezetésének és tanárainak orra alá. Ezek a diákcsínyek azonban hamarosan egyre kezelhetetlenebbé válnak. Az pedig, hogy ki áll mögöttük, és miért teszi, amit tesz, természetesen csak a végén derül ki. 

A blogbejegyzések és egyre eldurvuló események középpontjában pedig valami megmagyarázhatatlan módon ott van Tori és az ő lelki válsága. Valószínűnek tartom, hogy sokaknak ez a könyv legalább olyan katartikus, mint számomra a Radio Silence volt. Éppen azért, mert ez a történet egy tükör a depressziós személy lelkébe és gondolataiba. Számomra a mindennapjaim köszöntek vissza a lapokról. Épp ezért a katarzis nálam most elmaradt csak mélységes mély megértést és szolidaritást éreztem a karakter iránt. Leginkább azért, mert úgy érzi, megrekedt az életének egy pontján, ahonnan valamiért nem képes tovább lépni. 

Tori gondolatvilága, érzései, az, hogy gyakran azt látjuk, nincs kapcsolata a valósággal, és a szilárd talajjal, és hogy kétségbeesve keres valamit, amin keresztül mégis tartani tudja magát (legyen az a blogolás, vagy Michael társasága) valóban tiszta, pontos képet adnak arról, hogy milyen is egy depressziós személy lelki világa. Ezzel kapcsolatban pedig általánosan csak annyit szeretnék mondani, hogy figyeljünk oda a másikra, mert fogalmunk sincs, min megy keresztül, mint rejt magába. Az is világosan látszik Tori esetéből, hogy az érintett személy segítséget is nagyon nehezen lesz hajlandó kérni, illetve elfogadni, ha eljut odáig egyáltalán. 

Szerencsére ott van Michael karaktere a történetben, aki maga is egy egyéniség a szó legjobb értelmében. Minden jelentős pillanatban ott van Tori mellett, és szerencse, hogy a lány is törődni kezd vele, kapcsolódni kezd hozzá. Minden Tori Spring-nek szüksége lenne egy Michael Holden-re. Szerencséje van annak, aki megtapasztalhatja ezt a fajta törődést, eredjen az baráti, plátói vagy kalsszikusan romantikus kapcsolatból. 

Aki ismer, tudja, hogy a történetben érintet témák igazi trigger kategóriába esnek nálam. Viszont egy bizonyos okból mégis jól esett olvasni. Tori utolsó mondata járt végig a fejemben. "Nem vagyok egyedül."

A bejegyzés elején lévő trigger warning-ot figyelembe véve, ha biztonságosnak érzed, kifejezetten megéri egy esélyt adni a könyvnek. Világosabban lát tőle az ember, és magasabb fokű megértéssel fordul majd embertársai felé. Ezért pedig mindenképpen megéri. 

A kötet megjelent magyar nyelven 

Solitaire - Passziánsz címmel.

Értékelés

5/5 - Bevallom a történet vége arra sarkall, hogy újra levegyem a Radio Silence-t a polcról.

Trigger warning❕ The story has depression and near death experiences/thoughts of suicide in focus. If these topics are triggers to you, please read this entry/the book with caution. Thank you❕

It's been more than a year I repeatedly put this book on hold. Practically ever since I finished reading Radio Scilence. Strangely enough I didn't read any of Alice Oseman's proses in 2023. I only read the graphic novels and watched both seasons of Heartstopper. But I wanted to celebrate my birthday with one of her novels this year. And flipping through Volume 5 of Heartstopper it became clear that if I wanted to understand everything in that volume, I needed to read Tori and Michael's story first. So I did. 

Like I said the story concentrated around Charlie's sister. And it had and still has such a high amount of potential for me. For starters I really wanted to get closer to Tori and see what is in her heart and soul. And secondly. Well I was curious about the change of environment. It was exciting to see the system in Higgs after I became familiar with Truham. 

Well, I have to say everyday life there is chaotic. Because of Solitaire. A group of kids who are doing pranks at school. These pranks are harmless at first but as time passes they get more and more out of control. And of course nobody knows until the very end who are behind these incidents and why all of it happens. 

And in the middle of all this - blogposts and pranks and incidents - there stands Tori and her crisis. I have a feeling this book had the exact effect on some people as Radio Silence had had on me. Like a hard punch in the stomach. Because this story is a mirror to a depressed person's heart and soul and mind. I saw my everyday life in this story. So it wasn't so cathartic to me, but it made me feel a huge abount of compassion. Especially the part where Tori felt she got stuck in her life and she couldn't move on from a certain spot. 

The way Tori thinks and feels, the way she doesn't feel connected to the real world and yet desperately tries to find and anchor (let it be blogging or Michael's company) really shows crystal clear how a depressed person's mind work. And with that I have one single thing to say. Pay attention to other people. You don't know what people in your everyday life go through. And they certainly won't ask for help directly. 

Fortunately Tori had Michael by her side with his truly unique personality. Unique in the best way possible. He is there for Tori in the most challenging situations of her life. And thank God, Tori also starts to get connected to him. Every Tori Spring needs a Michael Holden. Very lucky the person who has a chance to experience such a selfless relationship. Let it be with a friend, platonic love, or romantic love. 

If you know me, you also know these topics are huge triggers for me. I HAD to read this story for some reason anyways. I took the responsibility for myself. Tori's last sentence was with me throughout the whole book. 'I'm not alone'. Neither of you are. But please, pay attention of the trigger warnings. And if you are okay with it, please give a chance to this book. It will open your eyes in a certain way. It will make you feel more compassonate. And if anything it's worth it. 

Grades

5/5 - Truth to be told the end of the story made me want to reread Radio Silence soon.