Könyvheti bevásárlólista 2024









Közeledik az év egyik legnagyobb könyves eseménye, úgyhogy az elmúlt évek többségéhez hasonlóan megpróbálom összeszedni egy bejegyzésben. hogy melyik könyvek esetében remélem, hogy a kiállítók helyet biztosítanak nekik a standokon. A megszokottól eltérően idén felosztottam a könyveket egy mindenképpen szeretném és egy nem létfontosságú kategóriára. Nézzük is hát, és reménykedjünk, hogy az élménybeszámolós bejegyzésben csupa pozitív dologról tudok majd mesélni. 
  • Könyvek, amiket mindenképpen szeretnék megvenni:
1-2. Toshikazu Kawaguchi : Before the Coffee Gets Cold/Tales from the Café

Hely: LibroTrade
Eredeti ár: 4256.-
Szerintem köztudomású, mennyire szeretem ezt a könyvsorozatot. Az első két részt magyarul többször olvastam, a szerintem értékelhetetlen fordítás ellenére. Aztán tavaly megvettem a harmadik és a negyedik részt is, de azt már angolul. Töredelmesen bevallom, el szerettem volna kezdeni a harmadik rész olvasását, de annyira bonyolult kapcsolatok fűzik össze a szereplőket, hogy rájöttem, ez nem fog menni anélkül, hogy az első két részt ne olvasnám el angol fordításban. És akkor már legyen meg papír alapon, ha a többi megvan. Annál is inkább, mert szeptemberben érkezik az ötödik és eddig utolsó kötet angol kiadása. Jó lenne, ha egységesen meglenne
Hely: LibroTrade
Eredeti ár: 4736.-
 az egész sorozat. Aztán, hogy a meglévő két magyar nyelvű kötettel mit csinálok? Valószínű megkérdezem a szomszéd faluban a könyvtárat, hogy mit szólna még két ajándék könyvhöz. 😊
Az egyetlen problémám, hogy az első kötetet emlékeim szerint már tavaly sem láttam kint. Remélem, most szerencsém lesz, mert tényleg nagyon szeretném, ha szeptemberben egységesen a polcomra kerülne ez az amúgy csodaszép sorozat. 



3. T. J. Klune: The House in the Cerulean Sea

Hely: LibroTrade
Eredeti ár: 5111.-
Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy évek óta keresem ezt a könyvet eredeti nyelven. Ezidáig hasztalan. Mivel azonban szeptemberben ennek is érekezik majd a folytatása, csak remélni merem, hogy végre megtalálom. Ez a könyv is megvan egyébként magyarul. Olvastam is, de ha valaki ránéz Molyon a könyv adatlapján a "Bakik" szekcióra, szerintem egyértelművé válik, hogy miért szeretném a folytatás előtt végre valahára eredeti nyelven is elolvasni. Ha nem találom kint, akkor kénytelen leszek webáruházból megrendelni, de, ha már egyszer meglátogatom az eseményt, remélem, hogy végre megtalálom ezt a szívmelengető és fontos mondanivalóval rendelkező könyvet is

4. Rényi Ádám: Erika néni

Hely: 21. század Kiadó
Eredeti Ár:4400.-
Teljesen véletlenül akadtam rá, hogy érkezik a folytatása az Osztálytalálkozó és a Bezzeggyerek című köteteknek. Azonnal egyértelmű volt, hogy kell ez a könyv is. Biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni. Az előző két kötet igazán kellemes meglepetés volt. Bízom benne, hogy a lendület a harmadik esetében sem fogyott el. A hosszabb-rövidebb novellákat tartalmazó kötetek legegységesebb jellemvonása, hogy mindegyik mellbevágó, és elgondolkodtató csattanóval zárul. Mondhatni görbe tükröt tartva a mai kor társadalma elé. Teszi mindezt olyan pazar humorral, ami képes megtalálni az egyensúlyt az igazi szarkasztikus fekete humor, és aközött a kellő érzékenység között, amit a tárgyalt témák megkövetelnek. Igazi várós olvasmány lesz, ezt már most biztosan tudom. 

  • Könyvek, amik nem létfontosságúak:
1. Dr. Edmund J. Bourne: Szorongások és fóbiák gyógyításának kézikönyve

Hely: Édesvíz Kiadó
Eredeti ár: 6200.-
Nem hiszem, hogy újdonságot mondok azzal, ha leírom, hogy eléggé szorongó alkat vagyok. Ennek okán néztem utána a szorongás-depresszió témakörében írt szakirodalmaknak. Ez is a találatok között volt. Sokan pozitívan nyilatkoztak arról, amit a könyvben találtak, így nekem is felkeltette az érdeklődésemet. Amiért ez a könyv a "nem létszükséglet" kategóriába került, az az, hogy inkább foglalkozik a fóbiákkal az alapján, amit a véleményekből láttam. Azokkal pedig jelenleg nem küzdök. Úgyhogy meglátjuk. Megnézem,. kinn lesz-e, és ha igen, milyen kedvezmény lesz rá, és helyben döntök majd a vásárlás felől.

  • Egyebek
Azt már meg sem említem, hogy valószínűleg lesznek spontán vásárlásaim is. Igaz gyanítom lényegesen kevesebb, mint az elmúlt években, hiszen a kedvenc olvasós kiegészítőket áruló standom idén nem vesz részt az eseményen. Remélem, a jövőben viszontlátjuk őket majd még. 💙
Nagyjából azt hiszem, ennyi. A lista természetesen a következő 6 napban még alakulhat, főleg a "nem létszükséglet" lista. Ha esetleg valaki szeretné nyomon követni a tervezett könyvek alakulását, megteheti ebben a Tumblr posztban. Bekövetni a blogot is ér, bár azt inkább egyfajta gyűjtőposztok lerakó helyének használom, de talán valakinek érdekes lehet. 

Remélem, sok mindenki tervezi meglátogatni az eseményt!

Megjegyzések