Nem az első, és nem is az utolsó Holokauszt témájú könyvem, tekintve, hogy minden évben igyekszem teljesíteni a saját emlékhetes kihívásomat Molyon. Az idei választottam viszont képes volt egy eddig számomra is ismeretlen nézőpontot megvilágítani előttem.
Köszönhetően annak, hogy Frankl praktizáló pszichológusként került a náci koncentrációs táborokba, mutatott nekem egy olyan nézőpontot, amibe, bár sok, a témába vágó könyv olvasása van mögöttem, szégyenszemre, tudatosan még nem gondoltam bele. Ugyanis ő leírta azt, hogy milyen lelki folyamatok játszódhattak le a fogvatartottakban.
Ugyanakkor ez a könyv csak félig Holokauszt-téma. A másik fele a legjobb önsegítő, pszichológiai írás, amit az elmúlt időben, ha nem valaha olvastam. A logoterápiával való ismerkedés, még ha csak így, dióhéjban is, nagyon jót tett most nekem. Kifejezetten ajánlom a módszer tanulmányozását mindenkinek, különösen azoknak, akik úgy érzik, mélyponton mennek keresztül.
A kötet egyébként szerintem tökéletes kiegészítője Edith Eva Eger A Döntés című könyvének. Illetve éppen ellenkezőleg. Eger könyve tökéletes kiegészítője a Man's Search For Meaning-nek, hiszen tudjuk, hogy Frankl volt Dr. Eger megbecsült mentora. És ez látszik is kettejük gondolkodásmódjának hasonlóságán.
Nagyon sajnálom egyébként, hogy Frankl könyvének nincs (vagy csak én nem tudok róla) egy olyan "gyakorlati útmutatója", mint Eger esetében az Ajándék című könyv. Jól jönne most nekem néminemű tanács nem csak arra vonatkozólag, hogy legyek benne biztos, van értelme az életemnek, hanem arra is, hogy induljak el megkeresni, valójában mi is az.
Összességében egy elég erős olvasmányélménynek érzem ezt. Jókor, jó időben találtunk egymásra a könyvvel.
Értékelés
5/5 - A lábjegyzetek alapján van még bőven elég könyv, amibőm mazsolázni lehet. Valószínű idővel elolvasom még egy-egy könyvét a szerzőnek.
Megjegyzések