Az Ambrózy báró esetei sorozat a maga nemében egyedülálló történetlánc a kortárs magyar irodalomban. Igen, lehet, hogy egy kicsit elfogult vagyok, de ha bárki megkérdez egy csapat olyan embert, aki olvasta a sorozatot, szerintem tízből kilencen osztani fogják a véleményemet.
Az egész sorozat elképesztően korhű, és zseniálisan megírt. Olvasni ezeket a könyveket tényleg olyan érzés, mintha a szereplők nyomában járna az ember. Arról nem beszélve, hogy a nem ritkán vérfoltos bűnügyekkel hogy jár kéz a kézben a századforduló bája. A történet a legeslegelső sortól kezdve megkapó, és az utolsó oldalig a maga légkörében tart. Az utolsó oldal után pedig azonnal viszketni kezd az ember keze a következő kötet után.
A Leányrablás Budapesten története 1896-ban kezdődik, mikor is Marosvásárhelyről egy bizonyos Hangay Emma kisasszony Budapestre érkezik hogy részt vegyen a Milleniumi ünnepségeken. Ahol aztán néhány napon belül nyoma vész. Odahaza a lány apja, Hangay Árpád és húga, Hangay Emília, vagyis Mili négy éven keresztül siratják elveszettnek hitt családtagjukat, mikor is kezükbe kerül egy régi sürgöny Emmától, ami felcsillantja a reményt, hogy a lány még életben van. Mili azonnal a Székesfővárosba utazik, ahol a véletlenek szerencsés (vagy éppen szerencsétlen, ezt mindenki döntse el maga) összjátékának köszönhetően összeismerkedik a híres magánzó detektívvel báró Ambrózy Richárddal, és egy időre az Ambrózy villa lakója lesz.
A történet innentől kezdve két gyönyörűen elkülönített szálon fut tovább. Emmáén, és Milién. Az egyikük célja, hogy életben maradjon, a másikuké, hogy ha törtik, ha szakad megtalálja a testvérét. Belebonyolódva ezzel abba a szörnyű ügybe, amiért annak idején Emmát eleve elrabolták, és ami egyébként is túl sok emberéletet követelt már.
A folyton csavarodó történetszálak mellett a sorozat másik nagy húzóerejét az elképesztően jól megalkotott karakterek jelentik. Legyen szó fiktív, vagy egykor valóban élt emberekről. Mert bizony ebben a regényben mesterien keveredik a valóság a fikcióval. Ami egy újabb pozitívum.
Szóval a karakterek. A főszereplőink egytől egyig elképesztően szerethetők. Igen, még a báró is, tűnjön bármilyen morc alaknak elsőre. Nagyon szeretem, hogy Böszörményi Gyula semmilyen tekintetben nem állt bele abba, hogy sztereotíp karaktereket alkosson. Emma is és Mili is okos, és talpraesett, függetlenül attól, hogy a korban mi volt az általános vélemény a női nemről. Richárd pedig... Nos, ő Richárd. Semmihez nem fogható karakter. Zord, szeszélyes, megvannak a titkai, de alapvetően semmi más nem vezérli, csak a jó szándék.
Én személy szerint egyébként a mellékszereplőinket is egytől egyig kedveltem. Na jó, kivéve talán Detrich felügyelőt, de valakire a negatív érzelmeket is ki kell vetíteni. Kedveltem az antagonista karaktereket is, legalábbis abból a szempontból, hogy egyikük sem volt ok nélkül antagonista. Minden karakternek megvan a maga motivációja és jelleme, senki nincs jellegtelenül benne a történetben.
Nos, ha ennyi áradozás nem lett volna elég arról, milyen jó is ez a könyv, akkor most ráerősítek még egy kicsit. Mindenkinek nagyon ajánlom olvasni ezt a könyvet! Egyrészt mert szórakoztató, másrészt mert remekül megírt, harmadrészt pedig, mert a műfajok keveredése miatt rengetegen találhatják vonzónak! A történelmi romantikusok és a krimik kedvelőinek mindenképpen kötelező olvasmány!
Értékelés
5/5* - Szomorú apropóból, de örülök, hogy újra a kezembe vettem. Biztos, hogy újra végig fogom olvasni az egész sorozatot!
Megjegyzések