Gregus Gábor: A gyilkos tündérek városa







Írói megkeresésre, recenziós példányként olvastam el ezt a könyvet, és mivel Gregus Gábor könyveivel kapcsolatban még nem csalódtam, örömmel fogadtam a lehetőséget. Azután pláne, hogy elolvastam a könyv sommázott tartalmát. Titkok, rejtélyek, misztikum, történelem, fantasy... mindez Magyarország, szorosabban véve Budapest területén. Ide nekem az oroszlánt is.

Most viszont nem is tudom, hol kezdjem a történet értékelését.

Őszinte leszek. A könyv feléig gondolkodtam azon, hogy engem ez most bizony nem jókor talált meg, legyen bármennyire izgalmasnak hangzó a története. Egyszerűen nem tudtam bele helyezkedni a világba, nem találtam meg ebben a csodáktól színes rejtőzködő párhuzamos élettérben a helyem. Ez azonban nem a szöveg hibája. Sokkal inkább a hangulatomé. Ezt pedig, azt hiszem, semmi nem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy a könyv második felét konkrétan egy ültő helyemben olvastam el.
Miután belehelyezkedtem ebbe a világba, és a történetnek köszönhetően megtanultam a helyén kezelni azt, tényleg letehetetlenné vált a könyv. Annál is inkább, mert azt a részemet mozgatta meg, amit a legjobban szeretek saját magamban. A gondolkodó, kódokat feltörő, abszolút nerd figurát. Zseniális volt. Megint. 

Ahogy a fentieket írtam, akarva-akaratlan elgondolkodtam a karakterábrázoláson. Konkrétan Hunorén, a főszereplő/narrátorunkén. Első pillantásra a karakter az introvertált emberek eleven szobrának tűnik. Egy nerdy/geeky egyetemi tanársegéd, aki mellékállásban a könyvtárban dolgozik. Valahogy magamének tudtam érezni a jellemét. Ugyanez folytatódott később is, mikor már a Tündérvilágban volt képtelen mit kezeni magával. Ugyanakkor nagy-nagy taps, amiért ez nem marad így! Hunor némi segítséggel úgy-ahogy magára talál, és talán rálép arra az útra, aminek a végén megtalálja a helyét abban a világban, ahová tartozik. Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem azoknak, akik egy kicsit is tudnak azonosulni a karakter személyiségével, ez egy elég szívderítő gondolat.

És a harmadik dolog, amiről azt hiszem, szót kell ejtenem, az az emberi kreativitás zsenialitása. Alapvetően az ember nem gondol bele mennyire ott kell lennie az írónak fejben, hogy az ötletei alapján a semmiből konkrét világokat teremtsen, karaktereket hívjon életre, adjon nekik célt, tegye őket emberközelivé, vagy éppen a végletekig ellenszenvessé.
Nehéz ügy. Nagyon-nagyon nehéz ügy. És nem értékeljük kellően. Hát most itt az ideje. Mindig mondom, hogy érdemes szétnézni a magán kiadások, kis kiadók környékén mert lehet jó olvasmányokra bukkanni. Mint például erre itt.

Ha kedveled a misztikumot, a talányokat, és kedvedre való egy igazán kreatívan felépített, a miénkkel párhuzamos világ, tele jól megrajzolt karakterekkel, akkor ezt a könyvet is szeretni fogod. 

Értékelés
5/? - Ezt a történetet enm tudom egy skálára felrakni. Szerintem nem is kell. Egy jól megírt könyv ez, ami kikapcsolja és leköti az embert. Csak rá kell hangolódni.

Kedvenc idézet
🔖 "Aki nem hisz a csodákban. az az életben sem hisz."
 Nagy igazság, meg kell hagyni. Az ember élete sokkal nehezebb         lenne a csodák és a varázslat nélkül.

Ezúton is nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet. Egy élmény volt. Újra. 😊

Megjegyzések