Mo Xiang Tong Xiu: Grandmaster of Demonic Cultivation - Mo Dao Zu Shi 2.

❗❗ A bejegyzés nyomokban spoilert tartalmazhat! ❗❗

Nagyon sokat halogattam ennek a könyvnek az elolvasását. Bevallom, rettenetesen féltem tőle, hogy mit fog magával hozni ez a történet. Vagyis a folytatás. Féltem belegondolni abba, hogy nem fogja azt a színvonalat megütni, mint az első könyv. Féltem, hogy történik valami, amitől gyökeresen megváltozik a véleményem egy karakterről, és ez lerombolja azt a kötődést, amit az első könyv kialakított. Ha őszinte akarok lenni, ez a félsz továbbra is bennem van. Annak ellenére, hogy ez a kötet alaptalannak bizonyította ezeket a félelmeimet, Mert ugyanúgy el tudtam merülni (és olykor elolvadni) a történeten, mint először. Ugyanúgy tudtam szeretni a karaktereket, mint először. Bár, be kell vallanom, nem egyszer kihoztak náhányan a sodromból. Igen, Wuxian, rád nézek...

Nos, ha erről a történetről annyit mondok csak, hogy Yi City Arc, a fandom nagy többsége azonnal tudni fogja, miről beszélek. Aki nem, annak egyetlen, a fandom által használt szóval le tudom írni, miről szól ez a rész. Szívfájdalom.

Igen, ez mellett nem tudok elmenni. Mert a Xue Yang - Xiao Xingchen - Song Lan hármas története tényleg szívfájdalommal van tele. Ugyanakkor én kifejezetten hálás voltam azért, hogy ez a rész ilyen részletesen kifejtésre került. Teljesen más megvilágításba hozta azt a történetet, amit Wangji az első kötet végén elmesélt. Annak a megértésével többszöri olvasás ellenére is küzdöttem. Most már, azt hiszem, teljesen világos minden.

(Arról meg már nem is beszélek, hogy a rész bizonyos aspektusai komoly próbára tették a teóriákat gyártani nagyon is kedvelő gondolataimat.)

Ennek ellenére a fájdalom mellett az egész könyv tele volt olyan jelenetekkel amiktől egyenesen melegség járta át a megtört szíveket. Az első és legaranyosabb példa erre Wei Ying kapcsolata a junior kórussal. Alapjárton imádtam, hogy ilyen központi helyzetbe kerültek a kicsik, mert nagyon szeretem a főkolompos kvartettet (meg Lan Xichen-t is, akiből szintén kaptunk egy nagyobb dózist ebben a részben). Viszont az, ahogy Wei Ying megragadta a lehetőséget, hogy tanítson valami használhatót a gyerekeknek, az elképesztően aranyos volt. Sok mindent lehet mondani Wuxian-ra, de azt el kell ismerni, hogy ért a gyerekekhez, meg ahhoz, hogy tanítson meg nekik gyakorlatban használható dolgokat.

A másik ilyen nagyon szeretem jelenet Paperman Wei volt. Egyzerre volt elképesztően zseniális és nagyon-nagyon aranyos az egész. Láttam ám azt az indirekt lopott csókot, meg az utána eluralkodó hangulatot, Wangxian. 😏😍

Jó, igaz, utána nem sokkal kitört a káosz, mert Wei Ying képtelen arra, hogy ne szabadítsa véletlenül magára a poklot, de az a momentum akkor is zseniális volt. Egyrészt. Másrészt meg kétségbeejtő, hogy a kis bugris nem jön rá dolgokra saját magával kapcsolatban.

Természetesen ez a rész sem hanyagolhatta a komédiát, amit Lan Wangji szolgáltat mnden egyes alkalommal, amikor egy csepp alkohol kerül a szervezetébe. Sírtam a nevetéstől mind a jeleneten, mind Wei Ying belső monológján. Mondtam már, hogy kétségbe ejtő, hogy mennyire nem tud mit kezdeni magával...? 😂

És akkor a fekete leves. Mindaz, amit a második múltba tett látogatásunk alatt megtudtunk, és az, amit ez az információ magával hozott. Nem akarok lelőni minden poént, főleg azoknak nem, akik valami csoda folytán pont emiatt a bejegyzés miatt vennék a kezükbe, vagy folytatnák a sorozat olvasását. Azt viszont el kell mondanom, hogy a nagy leleplezésnek indult fiaskó eseményei első körben annyira feldühítettek, hogy majdnem a falnak vágtam a könyvet. Kellett egy-két nap, mire erőt vettem magamon, de Wangji utolsó "Itt vagyok."-ja után valahogy azt éreztem, hogy haladjon akármerre ez a sztori innentől, túl nagy baj nem lehet.

Hát, igen, ahogy a fenti nyálfolyamból is látszik, továbbra is szeretem ezt a történetet, annak ellenére, hogy vannak bizonyos pontjai, amiket nem értek, nem értek vele egyet, vagy egyenesen butaságnak tartom. A történet maga folyamatosan csavarokdik, nem hagyja az olvasót unatkozni egy pillanatra sem. Ügyesen egyensúlyozik a dráma és a szívmelengető pillanatok között. A karakterek nagy többsége pedig továbbra is szeretni való.

Ha van valaki esetleg hozzám hasonló akit rabul ejtett az első kötet, de húzódozik a folytatástól, annak üzenem, hogy ne tegye. Mindenképpen érdemes a kezébe vennie a folytatást.

A kötet egyébként megjelent magyar nyelven, a Művelt Nép Kiadó gondozásában A démoni kultiváció nagymestere 2 címmel.

Értékelés

5/5 - A következő két kötetre lobbihadjáratot hírdetek, azért, hogy Lan Xichen és a junior kvartett többet legyen Wangxian közelében. Peak comedy az a csapat!