[Movie Rec] The Maze Runner (2014)







The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕

Aki ismer, az tudja, hogy konkrétan az első film megjelenése óta menthetetlenül bele vagyok szerelmesedve mind a könyv, mind a film trilógiába. Vagyis konkrétan az egész The Maze Runner franchise-ba úgy, ahogy van. 

A minap, ahogy az interneten barangoltam céltalanul, szembe jött velem egy idézet, ami egyből eszembe juttatta a filmet. Azt, hogy mennyire szeretem a történetet, és milyen régen láttam már utoljára a filmet. Hirtelen ötlettől vezérelve leültem tehát megnézni. És nem csalódtam most sem, annak ellenére, hogy sokadjára, de tényleg sokadjára láttam ezt a részt, lassan betű szerint ismerem a kánont, és nem is csak ennek a résznek, de az összesnek előttem van az egész szerkezete történetestül, karakterestül, mindenestül. Én ezt a franchise-t még mindig élvezem.

 A történet szerint Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül a világon semmire sem emlékszik. Egy tisztásra kerül, amit egy óriási útvesztő vesz körül. A fiú egy komplett kis társadalomban találja magát, aminek megvannak a maga szabályai és, ahol mindenkinek megvan a maga feladata.
Thomas viszont nem akar alkalmazkodni ezekhez a szabályokhoz. Őt egyre csak az útvesztő vonzza magához. Egy a labirintusban töltött életveszélyes éjszaka után, minek során két társa életét is megmenti, ő is csatlakozik a labirintus felderítését feladatul kapott Fuárokhoz, és csakhamar nyomra lel...

A történet persze nem ilyen egyszerű. Kicsoda és mi célból zárt be egy csapat tizenéves gyereket egy útvesztő közepébe, ráadásul úgy, hogy az emlékeiket is elvették?
Bizonyos szempontból mindenre nyomós ok van. A nap forrósága felperzselte a földet, élhetetlenné változtatva azt. Mindemellett egy halálos vírus tizedeli az emberek társadalmait. Amire mindezidáig nem találtak gyógyírt. Időközben viszont felnőtt egy generáció, akik talán, hangsúlyozom, talán kezükben tartják a megoldás kulcsát. 

A történet valami egészen rendkívüli, és ezt a film elképesztő módon képes volt adaptálni. Én nagyon szerettem, és azzal együtt, hogy milyen különleges módon ismerkedtem meg a könyv - és filmsorozattal, egészen addig a tényig, hogy a mai napig fogva tart ez a megteremtett világ, sokadjára belemerülve is képes volt a képernyő elé szegezni.

Ebben persze nem kevés része volt a karakter gárdának. Műfajtól eltekintve emberközeli karakterek egész tárházát vonultatja fel mind a könyv, mind a film. Nem mondhatom minden karakterre, hogy aprólékosan kidolgozott, és rétegelt, de a fókusz karakterek mindenképpen azok. 
A mai napig legnagyobb kedvencemhez szintén egészen különleges módon kötődöm. Azért szeretem leginkább, mert a filmben az jászotta el, aki. A színészt pedig azért szeretem, mert úgy keltette életre az adott karaktert, ahogy.
De a nagy egészet nézve is csoda színészek csoda játéka ez a film. 

Fantasy és disztópia rajongóknak kifejezetten ajánlott megnézni. Két órányi garantált izgalom, és nem egy szívfacsaró jelenet. Zsebkendő legyen azok közelében, akik először nézik a filmet, vagy éppen ismerkednek a film és/vagy a könyv univerzumával.

Értékelés
5/5* - Sok év után is. Tudom, hogy furcsán hangzik, de számomra ez a film igazi komfort alkotás. 
If you have ever spent some time around me, you probably have heard about this story from my nerdy fangirl self. Thing is, I'm kind of head over heels for the whole franchise, since the first movie hit the theaters here in Hungary back in 2014. So sooner or later I start babbling about it. 

Why am I starting to talk about this now? Well, the other day I aimlesly scrolled through the internet, and found a quote from the movie. It reminded me, how much I love this universe and that I haven't seen the movie for a while now. I impulsively sat down and started to watch it for the nth time. And let me tell you, it can grip me and drag me down still. No matter how many times I have already seen it, no matter I kind of know the whole canon letter by letter. No matter how fast the whole storyline came back to me, I still enjoy this movie.

According to the story, Thomas wakes up in a lift and he doesn't remember anything, except for his name. He arrives to a huge Glade, surrounded by the largest Maze ever. The boy finds himself in a complete little society, which has its own rules, and everyone has their own tasks. 
Thomas finds it hard to accept these rules. For him, the Maze is the only thing, he wants to know. He is pulled towards it. After he spends an almost tragical night among the walls, while saving two of his companions, Thomas officially joins the selected group of people whose task is to map the labyrinth. They are the Runners. Soon enough Thomas finds a way out...

Needless to say the story is not so simple. Who and for what reason locked a bunch of kids in their teens in the middle of a Maze? Without their memories? 
Well to a cerain extent, everything happened with a reason. The Sun scorched the planet making it a place where surviving is hard. Plus there is a deadly virus making infected people some kind of zombies. And there is no cure. In the meantime though, a generation grew up. And this generation maybe, just maybe holds the key of the solution. Maybe they have the cure in them. 

The story itself is just amazing, and the movie is a very good adaptation. I'm admittedly biased, because I really truly love it so very much, and the way I got to know this series is unique as it is. But after 8 years, this movie still forces me to the edge of my seat. 

And for this I need to say thank you for the cast and crew. Despite the genre, the characters are life like and loveable. The story is full of them. I won't say every character is detailed, but the focus characters, especially our Ivy Trio is!
I have The Favourite Character from these movies/books. And I love him partly because of the actor. And I love the actor because he brought my baby to life the way he did.
But all in all this movie really is full of great characters and even more wonderful actors and actresses. 

Fans of fantasy and dystopian movies. This gem is for you. I highly recommend a watch. 2 hours at the edge of your seats, and a big bunch of heartache. If you have never seen the movie make sure you have a couple of packs of tissues at ready. 

Grades
5/5* - After all these years. Believe it or not this one is one of my comfort movies.

Megjegyzések