James Dashner: The Maze Cutter (The Maze Cutter 1.)






The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕

Aki ismeri egy kicsit is az olvasással kapcsolatos preferenciáimat, az tudja, hogy kb. attól a pillanattól fogva kötődöm a The Maze Runner trilógiához, mióta az első könyv a kezembe került. Vagy még inkább, mióta az első filmet láttam. Hiszen a két élmény együttesen tett függőjévé a történetnek. Áthaladtam az egész univerzumon. Könyvről-könyvre, és végig tartani tudta a színvonalat. Egyetlen könyv, a Kill Order kivételével, de arról, ha lehet, nem is nagyon szeretek beszélni. 

Épp ezért mikor az első hírek felröppentek Twitteren az írótól, hogy készül a "70 évvel később" trilógia, eléggé izgalomba jöttem. Ugyanakkor kicsit tartotttam is tőle. Pont a Kill Order miatt, mert addig az volt az egyetlen kötet, amiben nélkülöznöm kellett a Glaiders-ek társaságát. Őszintén elképzelni sem tudtam ezt a történetet nélkülük. 

Elöljáróban el kell mondanom, hogy kellemesen csalódtam. Nem azt mondom, hogy nem hiányoztak az olyan nagyon szeretett szereplőim, de azt sem, hogy teljesen nélkülöznöm kellett őket. Newt neve lépten-nyomon előkerül, hiszen a naplója az új generáció valóságos szent grálja. Egyébként Newt, mint joker kártya folyamatos kijátszása zseniális húzás. Nem mellesleg, bármilyen furcsa, Frypan még életben van, utolsóként a régi szereplők közül. Hogy miért éppen ő, azt elképzelni nem tudom ezen a ponton, de hogy az írónak van ezzel valami célja az biztos.

Egyébként egy teljesen új társadalmi berendezkedésnek lehetünk tanúi és egy ponton túl részesei, mind az új nemzedék körében, mind azokéban, akik nem elszigetelt biztonságban töltik életük mindennapjait. Ez az a társadalmi berendezkedés, amit nekem az első könyv végig olvasásával nem sikerült teljesen megértenem. Ez azonban teljes mértékben az én hibám. Mivel nagy időközökben olvastam, széttöredezett a történet, és nem tudtam egységként kezelni. Mert egyébként minden megvolt benne ahhoz, hogy alapjaiban értsük meg az egészet. Sokat segített ebben a váltott szemszög. Tudom, hogy alap esetben foggal-körömmel ágállnék ellene, de itt tényleg segített. Ha a teljes megértéshez nem is vezetett el. Ahhoz viszont még itt van előttünk két kötet. Szóval nagy reményeim vannak.

A történet egyébként ugyanarra épül, mint az eredeti trilógia. A biztonságos elzártságon kívül rekedtek továbbra is a gyógyírt keresik a Flare variánsaira. A szigetlakók egy része elhagyja a biztonságot, miután egy hajó ér partot azzal a szándékkal, hogy a lakókat felkutassa. Mindeközben bepillantást nyerhetünk a Godhead működésébe, ami úgy tűnik a külvilág társadalmát irányítja, és sokszor olyan érzésem volt, mintha egy WICKED 2.0-val álltam volna szemben. Harmadrészt pedig megismerhetjük a társadalom peremére szorult réteget, és az Árvákat. akik a Godhead ellen dolgoznak. 

Szövevényes történet ez, rengeteg potenciállal. És, bár senki, még maga James Dashner sem tudta megalkotni azoknak a szeretni való karaktereknek a pontos mását, akik az eredeti trilógiát annyira jóvá tették, igazán nem panaszkodhatom. Itt is akad olyan szereplő, akivel igazán együtt tud érezni az ember, Nagyon várom, hogy olvashassam a következő részt. 
A kötet nem jelent meg magyar nyelven
Értékelés
5/4 - Érdekes volt, de nem az igazi. Várom, hogy mit hoz magávala következő kötet.
If you know the slightest thing about my reading habits and preferences, then you should know that I'm obsessed with The Maze Runner trilogy ever since I started to read the first book. Or more likely since when I saw the first movie for the first time. The two experiences created the whole circle for me. A circle like a trap and I still can't fight myself free. Not that I ever tried too hard mind me. I had my way throughout the whole universe, the whole franchise, step by step, book by book. And let me tell you, the quality stayed on its own high level. Okay, except maybe with the Kill Order, but we rarely mention that book in this household. My apologies if any of my readers liked that book, but it was the reason of the best sleeps of my life back then. 

So when the author himself started to tease about this '70 years later' trilogy I got very excited. And worried at the same time. Because of Kill Order. That was the only book of the universe until now where I couldn't meet any of the Gladers. To be honest, I couldn't even imagine how it will feel like reading this story without them.

I have to tell you this book was the most pleasant disappointment for me this year. I wouldn't say, I didn't miss my beloved characters but thankfully there was not a total lack of them. Newt's name surfaced here and there in the book, since his diary is like a Holy Bible for the Islanders. Constantly pulling out his name card is nothing sort of genius by the way. Not to mention that Frypan was still alive, last memento of the old Gladers society. Why Frypan? I have no clue. But I bet James Dasner let him live this long with a reason. 

Apart from this a very new society working by very different rules is what we got in this book. Both in the island with the decendants of the old Gladers and outside the safe isolation, in the outside world. And this is exactly what I couldn't fully grasp. How does this society in the outside world really work? Not understanding this is fully my fault, though. I read the book with very big time gaps, and I didn't give it the chance to transform to one whole picture in my head. Even though it realy had everything to make this process easier. The changes in the point of view really helped. And Yes. I know I usually cranky (no pun intended) when we have more than one point of views, but it really helped this time. And well... we still have two books to grab the gist of the whole society. 

The base of the story is just the same as it was in the original trilogy. The people in the outside world still try to find the cure of the Flare and its variants. Some of the Islanders leave the safery behind after a cutter finds its way to their land. In the meantime we can take glimpses about how the Godhead works. It seems this is the organization which controlls the society in the outside world. It gave me very very strong WICKED vibes, not gonna lie. Last but not least we get a chance to get to know those who live in the edge of the society. The Remnant Nation and the nameless Orphans who work against the Godhead. 

It's a twisted story with huge amount of potential. And even though no one, not even James Dashner himself could create the exact same characters like the Gladers were, who made the original trilogy so good, I really don't have any reason to complain. I met many lovable characters with whom I could connect. 

Grades
5/4 - Interesting, but not as good as The Maze Runner was. I can't wait to read Book 2 though. Just a couple of days more. 

Megjegyzések