Charlotte Brontë: Shirley

The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕

Hungarian edition of
Shirley
by Charlotte Brontë

Lassan hagyományt csinálok abból, hogy az új évet egy Brontë regénnyel nyitom. Tavaly az Angoltanár volt műsoron, idén pedig ezt a könyvet vettem a kezembe legelőször. Ez persze azt jelenti, hogy minden évet újraolvasással indítok, hiszen nincs olyan könyv vagy verseskötet a nővérektől, amit ne olvastam volna már legalább egyszer. Ez a helyzet természetesen a Shirley-vel is. Bár őszintén megmondva, sokra nem emlékeztem a történetből. Érzelmek lenyomata maradt meg bennem, amik alapján úgy emlékeztem, nem kifejezetten kedveltem meg ezt a művet. Legalábbis messze nem annyira, mint a legnagyobb kedvencemet, a Jane Eyre-t. A mostani újraolvasásnál pedig kiderült, hogy ennek a könyvnek, már ami az én ízlésemet és preferenciáimat illeti, valóban vannak problémái. 

Először is, az én ízlésemnek nagyon sok leírás szerepel benne, és ahhoz képest elenyésző mennyiségű a párbeszéd. Nem kifejezetten szoktak zavarni a hosszú, leíró részek, de ezt a történetet kifejezetten töménnyé tették. Emiatt pedig nem lehet úgy haladni vele, ahogy szeretne az ember. Engem legalábbis rendkívül akadályozott abban, hogy képes legyek elmerülni a történetben. A hatást pedig csak fokozta, hogy olyan karakterekről beszélünk hosszasan a történet legelején, akiknek a cselekmény előmozdításában vajmi kevés szerepük van. 

A történet elbeszélésének módja alapvetően tetszett. Tetszett az elgondolás, hogy egy kívülállótól, egy harmadik személy elmondásából ismerjük meg a történetet. Mintha maga az elbeszélő is másodkézből hallotta volna az egészet, és úgy adja át az olvasónak, olyan hűséggel, és pontossággal, amennyire csak tőle telik. Csakhogy ennek a módszernek nem egy buktatója van, amikbe, sajnos, a cselekmény rendre bele is sétált. Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy a leírt érzelmek egy-egy karakter részéről valódiak, és hinnem kell-e a létezésükben, vagy tévesen levont következtetések csupán, melyeknek a valóságban nincs alapja. 

Aztán valahogy a történet eloszlása, a rendelkezésre álló tér és az idő kezelésében sem fekszik valami nekem. Nagyon nem. Eleve ott kezdődnek a problémáim, hogy nem értem, miért kell nagyjából 200 oldalt várni arra, hogy a címszereplő egyáltalán felbukkanjon. Addig egy teljesen más karakter van a középpontban, azután pedig ez a karakter teljesen háttérbe szorul. Olyan, mintha az író képtelen lenne egyszerre több karaktert mozgatni. Amiről pedig tudható, hogy nem így van. Hiszen a Jane Eyre korábbi írás, és ott egyáltalán nem volt ilyen probléma. Őszintén nem tudom, mi lehetett itt a baj. 

A karakterek ábrázolása pedig... Nos, úgy érzem, azok sem sikerültek úgy, ahogy azt a szerző szerintem eleve szerette volna. Tudjuk, hogy Charlotte Brontë nyiltan szembe helyezkedett saját társadalmának nőképével, és a független ésszel és akarattal bíró nők ábrázolását tűzte zászlajára. Ehhez képest ebben a történetben a főszereplők egyike konkrétan majdnem belehal a puszta feltételezésbe, hogy az általa szeretett férfi nem lehet az ővé. Mindezt úgy, hogy a férfi az ég világon semmit nem tud a nő érzéseiről, mert az szemérmesen leplezi őket. Komolyan... Ha nem ismertem volna meg korábban a legidősebb nővér írói zsenijét és lázadó magatartását, valószínűleg egy könyvét sem veszem a kezembe ez után. 

Mindezek alapján tehát azt mondom, hogy semmiképpen ne ezzel kedje senki sem a nővérek, és főleg Charlotte műveivel való ismerkedést. Ha valaki már ismeri, kedveli a stílusát, és van néhány napja, amikor van ideje elnyúlni, és lazábbra fogni a gyeplőt, akkor érdemes ezt a könyvet elővenni.

Értékelés

5/4 - Érett már az újraolvasás, és örülök, hogy volt még időm rá. 

Slowly but surely I will make it a tradition, reading-wise, to start the new year with one of the Brontë sisters' books. Last year it was The Professor, this year I took this one from my shelf. Of course this means, I open every new year with a reread since there is no novel or poetry collection from the three sisters I haven't already read at least once. Same goes for Shirley naturally. Though to tell you the truth I remembered very few details about the story. It left behind feelings mostly. And it felt like I didn't really like this novel back then. Or at least nowhere near as much as my biggest favourite, Jane Eyre. Now that I reread it, it did turn out that yes this book really has some problems. Based on my own preferences of course. 

First of all the descriptions are waaay too long compared to the dialogues. Usually I'm not bothered by the lack of dialogues but it baffled me this time. Because it made it hard to lost myself in the story. The page long descriptions made it hard to move along with the story. And the fact that we talked at length about unimportant characters right at the very beginning made the effect even stronger and harder to cope with it. 

Generally speaking I liked the way, the story was told. It was told from an outsider's point of view. A third person. Like it was as if someone had heard it from another person and now the author told it to us as and interesting story as truthfully as they could. Like I said, I liked the method, but it had its own traps. And the story sadly walked right into almost all of them. Most of the time I couldn't decide, if the feelings that the characters described were real and should be taken seriously ot all of the stuff was only based on assumptions. 

Somehow the stroy itself was strange to me, in a very peculiar way. I still don't understand why we needed to wait throughout like half of the book until we could finally meet the main chacatrer, Shirley. Up until then a totally different girl was in focus and after Shirley showed up, she went right into the background. It felt like the author couldn't make two characters move at the same time. Which is ridiculous, because we know she could. It caused no problem in Jane Eyre and it was written earlier. I can't even imagine what happened here. 

About the character portraits and developments... Well, I strongly feel like Charlotte wanted something different with them, herself. I mean, we know she went right up against the stereotypes regarding female character portraits, and ladies in general in her society. She painted her heroines with free will and common sense and as rebells just like she was. In the meantime what we got here was that one of the main characters almost dropped dead, because she thought she couldn't get married to the man she loved. AND the man had zero clue about her feelings because she hid all of them. Seriously... If this had been my first novel written by Charlotte I most certainly wouldn't have been picked up the next one. 

So according to all this, please, do not read this one as a first from Charlotte or from the three sisters in general. If you know and like, their style AND you have some free time to just exist with this story, then, and only then you shoud start it. 

Grades

5/4 - It was high time for a reread in my case. And I am happy I still had time for it.