Sarah J. Maas: A Court of Frost and Starlight (A Court of Thorns and Roses 3.1)

The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕

Az előző maratoni hosszú olvasás után most egy rövide egy napos. És érdekes. A Szárnyak és pusztulás udvarára azt mondtam, hogy lassan haladtam vele, de nem tetszett kevésbé, mint első olvasásra. Ezen a novellán végig száguldottam. És rájöttem valamire. Rendkívül igazságtalan voltam vele, amiért azt gondoltam róla az első olvasás után, hogy a történethez nem ad hozzá.

Magam sem értem, hogy lehettem enniyre buta akkor. Ez a történet milliónyi réteget és újdonságot ad a nagy egészhez. A váltott szemszög, az, hogy közelebbről megismerhetjük Rhys, Cassian és Mor személyes történetét nagyon sokat hozzátesz az eddig elmeséltekhez. Valahogy személyesebbé, közvetlenebbé, közelebbivé teszi. Egyébként érdekes, hogy a váltott szemszög ellenére Sarah J. Maas valójában csak Feyre és Rhysand karakterét tudja igazán egyes szám első személyben megszólaltatni.

A másik, amit meg szerettem volna említeni, és amit érintettünk az előző kötettel kapcsolatban, hogy mennyire hozza magával kötelező jelleggel az idillt, hogy minden főszereplő élve került ki az utolsó nagy csatából. Hát, azt kell mondjam, semennyire. Az, hogy élnek, nem jelenti azt, hogy nem sebezte meg őket mélyen mindaz, ami történt. Sem azt, hogy nem mardossa őket a túlélők bűntudata. 

Nekem kifejezetten tetszett a könyvben az, hogy ezek a traumák nem maradtak rejtve, és ahány karakter van a történetben, ennek a traumának annyiféle manifesztációja kerül bemutatásra. Örültem, hogy nem siklottunk el ezek fölött, ezzel egy időben azonban ott van a szándék, hogy egy szebb jövőt építsenek maguknak. A helyzethez mérten tovább építsék az életüket, és segítsenek azoknak, akik igénylik ezt.

A karakterekkel és a traumák manifesztációival kapcsolatban annyit azért még elmondanék, hogy nem értem, az olvasók miért gyűlölik annyira Nestát. Nem azt mondom, hogy nem kifogásolható a viselkedése. De legalább annyi mindenen keresztül ment, mint a többiek, és ő az egyetlen, aki nem kilincsel megértésért, hanem egymagában a vasakaratára támaszkodva igyekszik talpon maradni a történtek után. Nem azt mondom, hogy egészséges a viselkedése, de, ha mást nem is, tiszteletet azt érdemel azért, aki. 

Összességében szerintem egy szép történet, érdemesnek tartom olvasni. Korábbi véleményemmel ellentétben el kell ismernem, hogy bizony sok szempontból nagyon sokat hozzátesz a történethez. Ha egy mondattal kellene jellemeznem, azt mondanám, hogy a remény csillogása a hátrahagyott űr közepén. 

A könyv megjelent magyar nyelven

Fagy és csillagfény udvara címmel

Értékelés

5/5 - Jól jött ez a rövid kis szusszanás a következő monumentális rész előtt. 

Original cover
by Bloomsbury

The previous book took me half of a lifetime to finish. This one? I breezed through it in a day and a half. And I noticed something interesting. It took a long time to finish A Court of Wings and Ruin, but like I said I really liked that book still. This short story was a blink of an eye and I have to admit, until now I didn't give it as much credit as it deserves. After the first read I said that it didn't add too much to the story. 

I was hopelessly stupid then. This short thing gives the whole universe so many layers! The changing point of views bring us so much closer to the characters. Especially to Mor, Cassian and Rhys. It's like... more personal. We share a more personal bond with these characters. Another interesting discovery that Sarah J. Maas could voice only Feye and Rhys properly. The other two seemed to be a bit more distant. 

Oh, and one more thing. The possible happy ending of the story after the events at the end of the previous book. We mentioned that it's supposed to be good that everyone came back alive from the last battle. But is it really all sparkling starlight? Not so much. They are alive, yes. But they have some deep scars on their souls. They are battling with a massive case of survival's guilt. 

I really liked that in this book. The author didn't even try to sweep these traumas under the rug. And every character copes with their traumas in their own unique way. I loved it that we touched this topic meanwhile we saw that they were trying to look forward and actually built a better, brighter future. They gave a helping hand to those who needed it the most. 

One more thing about the traumas and the different manifestations in the story. I don't understand why everyone seems to hate Nesta with such ferocity. I won't say it's okay what she does. But she went through just as much if not more than the others and she is the only one who doesn't beg for understanding. She only leans on her own iron will to hold herself up. I won't say this is a healthy behaviour but she deserves respect. 

All in all I think this is a beautiful story. I recommend it to read. Despite what I said about it in the past, I have to say it makes the story more flavorful and layered. If I had to describe it with one sentence, it would be this. It's like the sparkling light of Hope in the middle of the Void.

Grades

5/5 - It felt good to take a short breath before the next monumental part in the series.