Egy ideje már fokozódó rémülettel figyelem, hogy a törvényhozó szervek mit művelnek, hogy ássák alá az országban a könyvkiadást újabb és újabb, olvasói szemszögből nézve is hajmeresztő javaslataikkal. Először jött mindenfajta LGBTQ+ közösség közellenséggé kikiáltása. A róluk szóló, őket reprezentáló könyvek megbélyegzése, diszkriminációja, elszeparálása. Aztán ezen túlmenően egyenes és ellentmondást nem tűrő kitiltása egyes könyvesboltokból. Ez a lépés pedig, akárhonnan nézzük, nemhogy segítene bárkin, de a társadalomnak egy bizonyos, amúgy is a peremre szorított részére nézve egyenesen káros. Sőt, tulajdonképpen az egész társadalomra kivétel nélkül negatív hatást gyakorol hosszú távon.
Mind a külföldi, mind a magyar piacon elenyészően kevés az olyan (ifjúsági) irodalom, ami az LGBTQ+ közösség reprezentálását tűzi ki célul, illetve eleve azzal a szándékkal íródik, hogy segítse a fiatalokat, akik a saját szexualitásukat érintő felfedezés, tudatosulás miatt valamiféle krízishelyzetet élnek át. Márpedig az ilyenfajta irodalomra nagy szükség van. A "nem vagyok egyedül"-tudat nagy terhet vesz le egy tini vagy éppen egy fiatal felnőtt válláról ebben az amúgy is érzékeny témában. Ez a teher reprezentáció nélkül csak halmozódik, telítődik, és ha nem vigyázunk, csúnya vége lehet. Akár mentális összeroppanásban, depresszióban és önpusztító cselekedetekben is testet ölthet a vélt egyedüllét, a kilátástalanság érzése. Akárhogy is nézzük a reprezentáció nagyon fontos dolog. Ezen pedig tessék a valódi reprezentációt és segítő szándékot érteni, nem pedig a manapság annyira jellemző trendet, hogy valaki divatból egy fél mondat erejéig szerepeltet egy LGBTQ+ közösségbe tartozó szereplőt, de ezzel konkrétan sem a karakterhez, sem a történethez nem tesz hozzá semmit.
És akkor végre elérünk oda, amiért ez a bejegyzés megfogalmazódott bennem. Mert nem csak én vagyok az, aki ezt a csőlátást, szűklátókörűséget, és undorító diszkriminációt, sőt uszítást elfogadhatatlannak tartja. Konkrétan az LGBTQ+ tartalmat megjelenítő könyvek árusításának korlátozása elleni felszólalásként jött létre a #szabadirodalmat írói és olvasói összefogás. Az Ünnepi Könyvhéten több tucat stand és szerző tette láthatóvá a hashtaget felhívva ezzel a figyelmet az irodalom szabadságának fontosságára.
Nem volt számomra kérdés, hogy olvasóként ehhez valamilyen módon hozzá szeretnék járulni. Szerencsére erre lehetőségem is van. Az lenne a feladatom, hogy kifejtsem mit jelent számomra a kultúra és az irodalom szabadsága. Megpróbálom körüljárni a témát a saját szemszögemből, de előre szólok, a nagy része valószínűleg elég klisés lesz.
Szóval, számomra az irodalom a leghatékonyabb terápia. Nem viccből mondom. Számtalan pánikroham legmélyéről rángatott vissza az, hogy egy-egy könyvnek köszönhetően el tudtam terelni a figyelmem. Mikor valaki a bizalmammal játszik, mikor nem akarom a másikat túlterhelni a magam képzelt vagy valós problémáival, vagy egyszerűen mikor csak sok a külvilág, sok az ember, nagy a zaj, én pedig nem tudom, hová menekülhetnék, kinyitok egy könyvet, és egy időre elbújok a saját valóságom elöl. Sok esetben egy-egy karakterben így is, úgy is magamra találok, és nem ritkán el is tudok indulni egy úton, ami kivezet a saját agyam kreálta labirintusból. Vagy éppen a mások által generált mentális lejtmenetből.
Másrészről viszont számomra az irodalom és a könyvek kompetencia érzetet adnak. Azt az érzést adják, hogy jó vagyok valamiben, tájékozott egy témában. Valaki olyan, akihez lehet fordulni, ha könyvekről van szó. Lehet kérdezni, lehet kérni, lehet a véleményére adni. Az életem más egyéb területein nem nagyon sikerül megélnem és átélnem ezt az érzést. Amit tulajdonképpen próbálok megfogalmazni, az az, hogy a könyvek, és az irodalom ad nekem valami olyat, amit tudok szeretni magamban. És, ha az irodalmat és a kultúrát rövid pórázra kötik, szűk keretek közé szorítják, akkor ez a magam iránt érzett szeretet is jelentős csorbát szenved.
Harmadrészt felnőtt fejjel is rengeteget tanulok a könyvekből. Bizony, még abban a témában is, amit fentebb a bejegyzés elején emlegettem. Tanulok magamról, és tanulok másokról. Másoktól. Ehhez a tanuláshoz, a tudáshoz, a dolgok több szempontú vizsgálatához és értelmezéséhez pedig jogom van. A jogot pedig senkinek nincs hatalma elvenni tőlem.
Végül, de nem utolsó sorban csak egy költői kérdés. Ha a gondolat, a művészet, az irodalom nem lehet szabad, akkor ugyan mi lehet az?
Az összefogásról több információ ezen a honlapon található.
Zárójeles megjegyzés: A bejegyzés önként, saját szándékból született, őszinte gondolatokat tartalmaz. Még mielőtt valakiben felmerülne a gyanú, nem kérésre vetettem monitorra a fenti sorokat.
Megjegyzések