Akemi Dawn Bowman: Summer Bird Blue

The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕

Vannak olyan könyvek, amelyek valódi értékét az utolsó oldalak olvasása után érti meg az ember. A Summer Bird Blue számomra éppen ilyen történet volt. Az alapfelvetés kíváncsivá tett, az írásmód pedig pillanatok alatt a cselekmény közepébe szippantott arra ösztönözve, hogy a lapokon bizonyos mértékig saját magammal kényszerüljek szembe nézni. 

Rumi Seto történetének számomra két nagy aspektusa volt. Egy testvér elvsztése felett érzett fájdalom elfogadása, valamint saját maga megtalálása. Fel kellett fedeznie, el kellett fogadnia a helyét a világban, úgy, hogy a legnagyobb támaszára már nem számíthatott.

Mint olyan valakire, aki szintén nem is olyan régen vesztette el egy sszerettét, ez a történet nagyon inspirálóan hatott. Nagyon együtt tudtam érezni Rumival minden lépésében, aminek folyamán végig ment a gyászfolyamaton. Az esetek többségében az érzelmeit is teljesen validnak találtam. Igen, még a kontrollálhatatlan haragot is. Igen, még azt a mérhetetlen dühöt is, amit az édesanyja felé vetített ki. Megértettem, elfogadtam és validáltam továbbá az elveszett gyermekkora miatt érzett levezetetlen frusztrációját is. Minden egyéb más ambivalens érzésével együtt. Ennek köszönhetően pedig én magam is nagyságrendekkel könnyebbnek érzem magam.

A történet másik fontos aspektusa Rumi identitás keresése. A szerző remek munkát végzett az aroace közösség reprezentálásának tekintetében. Leginkább abban, hogy megmutassa, mennyire bizonytalan tud lenni az ember abban a helyzetben, mikor keresi önmagát és próbálja magára erőltetni a címkéket a valahová tartozás jegyében, és egyébként is, minden kérdésre itt és most, azonnal választ akar. 

A történet szempontjából és általánosan véve is fontos azonban tudni, hogy a címkék nekünk vannak, hogy magunkra aggassuk őket, ha akarjuk. Semmiképp nem azért léteznek, hogy átadjuk felettük másnak a kontrollt, hogy megbélyegezzenek vele. Másrészt viszont nagyon fontos - és kifejezetten örülök, hogy ez majdhogynem betű szerint le van írva -, hogy nem kell azonnal minden felmerülő kérdésre tudni a betonbiztos választ. Az élet akkor jó, ha éljük, és ez azt jelenti, hogy folyamatában kell tisztába jönnünk magunkkal. Ettől szép az egész. Nem utolsó sorban pedig jók vagyunk éppen olyannak, amilyenek vagyunk.

Szerintem a fentiekből nagyjából kitűnik, kik azok, akiknek meleg szívvel ajánlom a könyv olvasását. Ha valahol megrekedtél a gyászfolyamatban, Rumi története segíthet a feldolgozásban. Ha viszont saját magadat keresed éppen, akkor mindenképpen vedd kezedbe a regényt, én azt javaslom. Sosem, vagy legalábbis nagyon ritkán mondok ilyet, de remélem, hogy egyszer valamelyik magyar kiadó felfedezi magának ezt a történetet. Jó lenne, ha idehaza is minél szélesebb olvasóközönséghez is eljuthatna.

A kötet nem jelent meg magyar nyelven. Sajnos.

Értékelés

5/5* - A legkönnyebb szívvel adott pozitív kritika az utóbbi időben. Örülök, hogy Alice Oseman-nak köszönhetően rátaláltam. Biztosan fogok még olvasni az írótól!

There are truly great books out there in the world. In some cases you only realize how great a certain book actually is, when you read the last pages of it. For me, Summer Bird Blue is this kind of book. The story made me curious. The way of writing sucked me in right away and made me face myself in a very specific way.

Rumi Seto's story has two very important aspects. She lost her beloved sister and needed to handle with her grief and pain alone. She needed to accept this. All of it. Plus she was in the middle of finding her own identity. She needed to figure herself out without her greatest supporter, without her sister, without her best friend.

To me, who also lost one of my loved ones recently, this book and story was very inspirational. I felt what Rumi felt throughout every step of her journey through grief and the acceptance which followed it. I found most of her emotions extremely valid too. Yes, even the uncontrolable anger. Yes, even the unmesurable rage she projected to her mother. I understood, validated and empathized with even her emotions about her lost childhood. She was frustrated to say the least. And all was totally okay. I understood every ambivalent emotions. And with this my soul became considerably lighter as well.

The other important aspect of this story was Rumi's identity crisis. The author made an excellent job in representing the aroace community. She managed to show us especially how unsure everything seems at the beginning of the journey. When the person tries to find themselves and tries to slap many kinds of labels on themselves, while trying to find their place in the world. And when they try to find the answer to every single question all at once. 

But. It's very impotrtant to know, and I am glad that the author practically spelled it out for us, that the labels are for us to wear them if we want to. There is no way we should hand these labels over to anyone just to let them put them on us. And that there is no need to know the answers of every question all at once, right here and right now. Life is best when we live it. Meaning we should let everything happen in their own time and discover everything step by step. Let's just accept, we are great just as we are. 

According to everything I just wrote up there, I guess it's pretty clear to who I highly recommend this book. If you had to stop somewhere during your journey through grief, Rumi's story might be able to help you. But if you are trying to find and identify yourself, please, do yourself a favor and pick up this book. 

Grades

5/5* - The easiest positive review I gave in quite a long time. I'm gtareful to Alice Oseman because thanks to her recommendation, I could find this book. I'm sure this was not my last experience with Akemi Dawn Bowan.