J. D. Salinger: Franny és Zooey

The entry is available in English. Please scroll down to read it. 💕

Hungarian edition of
Franny and Zooey
by J. D. Salinger

Hogy miért szeretek könyveket olvasni. Mert jó esetben minden történet egy másikhoz vezet, ami aztán megint csak jó esetben hozzád tesz valamit, vagyis viszel belőle magaddal valamit tovább. Ezt a könyvet meglepő módon Dash és Lily története adta a kezembe. Sosem olvastam még Salingertől, de régen szerettem volna. És igen, tudatosan nem a Zabhegyező (nekem az a könyv sosem lesz Rozsban a fogó és nem kérek elnézést miatta) volt az első, amit a kezembe vettem tőle.

Ez a könyv nagyon furcsa kis olvasmány volt. Voltak részei, amik nagyon tetszettek, és voltak olyanok is, amiket nem tudtam hová tenni. Attól tartok, kontextusba helyezni is nehéz (ha nem lehetetlen) ezt a könyvet. Lévén elvileg egy nagyobb sorozatnak szánt elbeszélésből egy kiragadott töredék. Maga a történet érzésvilágában néhol nagyon hasonlított a Sült zöld paradicsomra, így most azt is kedvem támadt újra olvasni. Ennek ellenére belekapaszkodni nem tudtam annyira. Nem tudom eldönteni, mit akart ezzel a történettel Salinger közölni. Mind Franny mind Zooey karakterében azt látom, hogy a fanatikus vallási rajongás káros oldalát igyekeznek megjeleníteni. Valami igencsak sajátos módon. Persze az is lehet, hogy rossz szemszögből vizsgálom a történetet, hiszen a hátterére vonatkozó ismereteim hiányosak.

A karaktereket viszont kifejezetten szerettem. Franny-t is és Zooey-t is. Leginkább azonban az utóbbit. Sosem tudtam eldönteni, éppen komolyan beszél-e vagy sem. Szerettem, hogy mindenre és mindenkire való tekintet nélkül elmondja a véleményét, és mégis ő az, aki a testvérének vissza tudja adni a megnyugvást.

És, ha már itt tartunk, ki kell térnem arra, mennyire furcsa volt nekem ez a család végig. Nem a trauma miatt, amit átéltek, hanem a viszony, ahogy gyerek a szülőkhöz (és fordítva) valamint testvér a testvérhez viszonyul. Olyan szokatlan volt. Élettelen. Tehetetlen. És mégis ott volt az észrevehető, törhetetlen kapocs. 

Ha öszinte akarok lenni, nem tudom, hogy kinek ajánlhatnám a kötetet. Nem bánom, hogy elolvastam, azt sem mondom, hogy minden nyom nélkül fog eltűnni az életemből, mert adott gondolkodni valót, de elhelyezni valójában nem tudom. Szerintem nem az a történet, ami hagyja, hogy keretek közé szorítsák.

Értékelés

5/5 - Őszintén nem tudom, mit kezdjek ezzel a könyvvel, de örülök, hogy megkapta a maga esélyét.

Why do I love reading? Because if you are lucky, every story leads to another, and again, if you are lucky, they will give something to you to take with you to the future. Surprisingly this book came to my attention thanks to Dash and Lily. I have never read anything written by Salinger, but I have been wanting to do so since a long time ago. And yes. I didn't pick Catcher in the Rye for a reason. 

This one was a strange little book. It had parts I loved dearly, and it had parts I couldn't place at all. It was hard, if not impossible to put this story in context as well. Which is kind of understandable, since this should have been a part of a bigger series. So it is like a piece of a whole bigger work. Emotionally it felt similar to Fried Green Tomatoes at the Whistle Stop Café, thus I would like to reread that book now too. And yet, I couldn't hold on to this one as much as I wanted to. I can't decide what Salinger wanted to tell with this book. Both in Franny's and in Zooey's characters I see attempts to talk about the dark side of the too enthusiastic religious fanatism. Needless to say they have their own way. But I might observe the story from a completly wrong angle. Since I don't know enough about why Salinger wrote it from the first place. 

About the characters. I loved them. I really did. Both Franny and Zooey but especially Zooey. I could never decide if he was talking seriously or not. I loved that he just expressed his opinion whithout sugar coating it. And yet he was the one who could make his sister calm down. 

Also I need to talk about how strange this family was to me. Not because of their trauma but the behaviour of the children towards their parents (and vice versa) and the way the siblings behaved around each other. It was strange somehow. Lifeless. Useless. And yet you could detect that unbreakable bond just the same. 

If I want to be honest, I don't know to who I should recommend this book. I'm glad I've read it. It left its print on my soul even, since it gave me something to think about. But I just can't place it. I can't put it in between frames, simply because it doesn't let me to do so. 

Grades

5/5 - I don't know what I should do with this book, but I'm glad I gave it a chance