Könyvtárban barangoltamban, mikor kikölcsönöztem az Allais-kötetet, tudtam, hogy kelleni fog valami, amivel ellensúlyozhatom annak a könyvnek a szakmaiságát. És különben is, régen vágytam már újra novellát olvasni, a műfajról pedig valamiért Grecsó jutott eszembe, annak ellenére, hogy ezidáig egyetlen könyvét (regényét) olvastam.
Nos, ez a gyűjtemény ráébresztett arra, hogy sokkal több figyelmet kellene fordítanom a kortárs magyar szerzőkre. Mert ezeknek a novelláknak valami elképesztő módon megfoghatatlan hangulata volt. Váltotta egymást múlt és jelen, és valahogy folyamatosan az kattogott a fejemben, hogy bizonyos tekintetben mennyire nincs különbség a kettő között. Mennyire nem jutottunk semmire az elmúlt hatvanegynéhány évben. A szó legrosszabb értelmében. Számomra ez a gyűjtemény görbe tükör volt. Társadalomkritika.
A történetekről nem nagyon tudok mit írni, mert nem a cselekmény, az események, hanem a hátra hagyott érzelmek ragadtak meg inkább. Kedvemre való volt látni a visszatérő karaktereket, ha megkedvelni őket nem is igazán tudtam. Mert bizony, mi ilyenek vagyunk, és úgy tűnik, ilyenek is voltunk. Hogy milyenek leszünk, abba nem biztos, hogy bele szeretnék mélyebben is gondolni.
Ez a könyv tényleg valami népi. Vidékies, régimódi és mégis mai, hiszen tényleg majdnem minden ugyanígy működik társadalmilag. Számomra nagy élmény volt olvasni ezeket a novellákat, mert az érzelmeimre hatottak. Nem gondolkodtam, hanem éreztem, nem az eszemmel olvastam, hanem a szívemmel. És ez ebben a rohanó világban nagyon nagy szó. Szerintem.
Értékelés
5/5 - Többet kellene olvasnom tőle is és amúgy kortárs magyar szerzőktől is.
Megjegyzések